Megyei értékek
A nagy múltú hajdúszoboszlói sportrepülés
Hajdú-Bihar megye történelmi, kulturális, néprajzi, tudományos és természeti, sőt, mint jelen javaslat is igazolja sporttörténeti kincsekben igen gazdag városa Hajdúszoboszló, melynek 2015-ben alapult és működésbe lépő Települési Értéktára a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény, azaz a hungarikum törvény alapján számtalan kategóriában dicsekedhet már azonosításra, dokumentálásra, valamint értéktári besorolásra alkalmas és már besorolt helyi értékekkel. Ezúttal történetében egészen a múlt század közepéig visszavezethető, komoly történelmi múlttal bíró híres HAJDÚSZOBOSZLÓI SPORTREPÜLÉS megyei értékké nyilvánítását javasló tanulmány kéri a nemzeti érték megtisztelő megyei értékké nyilvánítását a Hajdúszoboszlói Települési Értéktár idáig üres „Sport” kategóriájába történő besorolás után (mellékelve) egy méltán ide illő, s nem csupán helyi, hanem megyei és országos szinten is kimagasló értékként.
A hajdúszoboszlói sportrepülés ma már nem csupán a megyei, hanem regionális, sőt hazai szinten is a sportrepülés élvonalába tartozva a legjelentősebb hazai sportrepülő „centrumok” egyikének értékjelensége egészen a Dunántúlig elnyúló vonzerővel, kihatással. Sőt, komoly külföldi ismertsége okán nemzetközileg is népszerű központ, jelenleg itt kezdi el ennek jegyében egy román pilóta a kiképzést, s a korábbi jó nemzetközi lengyel, osztrák, német kapcsolatok nyomvonalán haladva ma is van pl. élő szlovák szakmai, baráti kapcsolatuk is.
Jelen beadvány tárgya és témafelvetése azért is nagyon érdekes, mert új aspektusokból és sokak által a jelenben kevésbé ismert irányokból mutatja be a Hajdúság e sokak szemében csak a gyógyvíz miatt elhíresült városának egy igen figyelemre méltó sporttörténeti értékét. Hajdúszoboszló számos különleges, s nem csupán helyi, hanem megyei és országos szinten is kimagasló értékjelenségekkel dicsekedhet, sokan bizony mégsem tudják, hogy a délibábos Hortobágy, a Hajdúság és Debrecen, az egykori szabad királyi város nem egy ábrándot és légköri tüneményt jelent csupán másfajta történelmi múltak mellett, hanem Hajdúszoboszló 1937-ig visszamenő repülőmúltját is. A most bemutatott nemzeti érték, azaz a hajdúszoboszlói sportrepülés alapját képező reptér születése pedig a II. világháború előestéjéig nyúlik vissza, a gyökereket adó megyei sportrepülés komolyabban ekkor indult meg, és a II. világháború után már Szoboszló is jelentős szerepet játszott e szegmensben.
A hazánk XX. századi történelmi múltjának egyik legnegatívabb kihatású eseménye, a trianoni békeszerződés pedig bizony ezen a területen is sokkolóan romboló hatású volt: megtiltotta a repülést, a megmaradt gépeket az antanthatalmak szétfűrészelték, gyárainkat lerombolták. Egyvalamit azonban mégsem sikerült szétzúzniuk, mégpedig a volt repülők lelkében izzó, repülés iránti örök lelkesedést, melyet a következő elszánt mondattal nyilvánítottak ki: „és mégis repülni fogunk.” A győztes antant államok mindenható hatalma nem törhette össze, mégpedig azt a meg nem alkuvó és tántoríthatatlan lelkesedést a repülés iránt, mely a magyar repülőkben és mérnökökben és műszakiakban megmaradt és tovább élt. Ez volt az oka annak, hogy a korlátozások időszakában a magyar pilóták a polgári repülés keretein belül igyekeztek a „levegőben maradni”. Így volt ez szerte az országban, Debrecenben és vidéken, Hajdúszoboszlón is.
A javasolt nemzeti érték múltját bemutató, a releváns történetét kutató sporttörténészi irányokba hatoló oknyomozás egészen a múlt század legelejéig tud visszanyúlni tehát a különböző helyi adatközlők és helytörténeti forrásgyűjtemények alapján.
A téma kapcsán lényeges megemlíteni, hogy Magyarországon az első magyar hivatalos sporttörvény az 1921. évi LIII. törvénycikk volt, mely először fogalmazta meg ilyen formában, hogy „a testnevelés feladata az egyének testi épségének megóvása, lelki és testi erejének, ellenálló képességének, ügyességének és munkabírásának kifejlesztése által javítani a közegészség állapotát, gyarapítani a nemzet munkaerejét.” A téma kereteit szétfeszítené a további törvényi szabályozások vonulatának felvázolása, de tény, hogy a sportnak, és minden ágának központi szabályozása és jelentőségének az állam által is felismert ténye szintén odáig vezethető vissza, mint a helyi sportrepülés.
A javasolt nemzeti érték történetének felvázolása kapcsán egészen addig érdemes visszanyúlni, hogy magát a sárkányrepülő sportot Francis Rogalló találmánya segítette világra jönni, miután az 1949-es terve – az űrsiklókat visszatérítő szárny – nem jutott gyakorlati megvalósításra. Néhány évtized múlva azonban az USA-ban újraélesztették a benne rejlő lehetőségeket és így 1971- re egy új repülési forma születhetett, a SÁRKÁNYREPÜLÉS. Magyarországon először a Budapesti Műszaki Egyetem tanárai és diákjai kezdtek el azon gondolkodni a 70-es évek közepén, hogy hazánkban is érdekes lehetne az ötlet gyakorlati kivitelezésével foglalkozni, egy véletlenül moziban látott filmhíradó tudósítás kapcsán. Lonkai Tamás, Nagy János, Dr. Ordódy Márton, Kiss Ferenc és Dr. Gausz Tamás bátor úttörő munkája révén megindult a pozitív értelemben vett “repülési lavina”. Sok addig ismeretlen gyakorlati tapasztalatot kellett gyűjteni nem egyszer sajnos emberéletet is követelve, amíg nálunk is biztonsággal meghonosodhatott Otto Lilienthal újkori követőinek szabadidő és verseny sportja.
Debrecenben a szervezett sportrepülés 1937-ben a Debreceni Repülő Club létrejöttével kapott tápláló alapbázist, ami abban az időben természetesen a motoros és vitorlázó “merevszárnyú” repülést jelentette, s a térségben a vitorlázórepülés már a klub alapítását követő 1938-as évben kezdődött. A repülőklubot hol megszüntették, hol újra alapították, majd átköltöztették Hajdúszoboszlóra. A “hajlékonyszárnyú”, hivatalosan súlypontáthelyezéses kormányzású repülés viszont 1979-ben klubkeretek nélkül is elkezdődött Hajdú-Bihar megyében.
Hajdúszoboszlón a repülősport aktív, kiteljesedett időszaka az 1950-es évek elejére tehető, egyfajta „virágzó korszakként”, ám még régebbre visszavezető tényvalóság, hogy a vasutas repülők nyári vitorlázórepülő-táborai már 1939-től működtek a repülőtéren. Az állandó sportrepülőtér létrehozásában Kotrás Gábor személyét és szerepét kell kiemelnünk a javasolt nemzeti érték történetének felvázolása során, (…) aki komoly szerepet vállalt a helyi sportrepülés megindításában, melynek szervezésébe a második világháború után kezdett bele. Repülőiskola jött létre ekkor, ahol vitorlázó és motoros oktatás is folyt. Az iskola felszámolása után Kotrás Gábor lett a repülőtér parancsnoka annak megszüntetéséig. Kotrás Gábor személyes beszámolóiból és felbecsülhetetlen értékű, adatközlőként és szakíróként való visszaemlékezéseiből tudjuk pl. rekonstruálni a hajdúszoboszlói repülőtér, mint a helyi sportrepülés alapját képező objektum múltját 1940-43 és 1948-68 között. Ő tehát a helyi repülés történetének egyik mementója volt életében, ezért érdemes külön is kiemelni jelen tanulmány keretei között személyét. A hajdúszoboszlói repülőtér függetlenített (főállású) állandó alkalmazottja volt 1949. december 1-jétol 1968. november 4-éig. Szolgált, mint vontatópilóta, vitorlázórepülő-oktató, motorosrepülő-oktató, repülőtér-parancsnok, gazdasági vezető, anyagkezelő, gondnok-pénztáros és adminisztrátor. A debreceni MHSZ repülőklub és ezzel a hajdúszoboszlói repülőtér megszűnése után, 1968-tól, az akkor szerveződő nyíregyházi repülőgép-vezető főiskolai képzés főpilótája volt egészen nyugdíjba vonulásáig, itt a MÉM repülőgépes szolgálatánál előbb kiképző oktatóként,majd pedig iskola parancsnokként nevelte a mezőgazdasági pilótákat. Sportrepülőként elsősorban vitorlázórepülésben jeleskedett, kétszer nyert magyar bajnokságot.
A hajdúszoboszlói sportrepülés múltjához értelemszerűen és szervesen hozzátartozik a helyi repülőtér históriája, melynek továbbiakban felvázolt íve Kotrás Gábornak köszönhető. A repülőtér felfedezése, a kezdetek kapcsán leírja a Délibábok légterében című összeállítás egyik szakírójaként, hogy 1939-ig kell a téma kapcsán visszanyúlni az időben, ugyanis ekkor alakult meg a MÁV debreceni repülőcsoportja vagy klubja, melynek vezetőségét és tagságát a MÁV dolgozói és járműjavító tanoncai alkották. A Debreceni Járműjavító műhelyeiben építették meg Molnár Árpád oktató és Linter Lajos műbútorasztalos irányításával „Vöcsök” típusú vitorlázó repülőgépüket. Ugyanakkor Molnár Árpád építette Gyöngyösön a „Gyöngyös 33” típusú nagyteljesítményű vitorlázó gépet is, mely. a 2. ezüstkoszorús vitorlázó repülőgép volt ekkor. 1941-ben Nagyváradon repülőgép-építő műhelyt nyitott, ahol is „Cimbora” típusú gépeket épített. Ekkor készítettek el egy csörlő-gépkocsit, melynek platóján 15-20-an elfértek. Készült egy utánfutó is a „Vöcsök” szállítására. Ez a csoport alkalmas legelőkön letelepedve kezdte meg a kiképzést. 1940 második felében jutottak el a hajdúszoboszlói Északi legelőre, mely a szoboszlói kisgazdáké volt. Az északi legelő repülésre használt területén található volt 2 gémeskút, 1 artézikút, egy kb. 60 méter átmérőjű tó, és 5 db tölgyfa (1896 emlékére ültetve) a fahangár előtt, itt telepedtek le véglegesen. 1941-ben 20 évre szóló szerződés alapján használták repülő-kiképzésre a legelőt. Ez év tavaszán építettek egy fahangárt és egy faépületet. A faépületben konyha, ebédlő és egy szoba volt. 1940-42 nyarán itt tartotta repülő kiképző táborát a budapesti MÁV Repülő Klub, Antal Lajos MÁV főmérnök klubelnök irányításával. Az Aradó-79 típusú géppel rajta kívül kevesen repültek. Ezzel a géppel repült nászútra Bombay-be Horthy István. A budapesti MÁV repülő klub az alábbi gépekkel települt Szoboszlóra: Aradó-79 HA-MAV lajstromjelű, Klem-35 VM- 10 vontatógép, Gövier kétkormányos vitorlázógép, 1 db M-22, 1 db Rhön Adler – Röhn sas, nevét a Röhn hegységrol kapta –, l db Meise (Cinke), 1 db Pilis. A vitorlázó-gépekkel a debreceni MÁV klub tagjai is repülhettek, képzettségüknek megfelelő szinten, és kaptak továbbképzést is. 1941-42-ben a Debreceni Repülő Klub (DRC) Csinos József oktató vezetésével, kölcsönös megállapodással, itt repült a nyár folyamán. Szálláselhelyezés sátorban és a Mezőgazdasági Szakiskola egyik tantermében történt. A helyi repülés fő történeti ívének felvázolása során kiemelendő továbbá az 1947-48-as év is. 1947-ben a MÁV Járműjavító repülői és a volt Debreceni Repülő Club tagjai próbálkoztak a vitorlázórepülés újbóli megindításával. E kb. 10 fős lelkes csoportot Kiss Ernő oktató irányította már tisztként. Mint a MÁV Repülő Klub tagjai, szabadjeggyel utaztak Budapestre, a farkashegyi MÁV-repülőkhöz 3-4 alkalommal, ott jutott nekik 1-1 felszállás. Ebben az időben kezdődött meg a Járműjavító által biztosított bontott anyagból a hangár és műhelyépület (faépület) felújítása, mely 1948-ban befejeződött. Ugyancsak a Járműjavítóban készült el a csörlő-aggregátor, mely lehetővé tette, hogy az Országos Magyar Repülő Egyesület (OMRE) 1948 nyarán Hajdúszoboszló repülőterén megkezdje a vitorlázórepülő-kiképzést. Az OMRE Debreceni Repülőiskola Parancsnokság táborszerű kiképzést folytatott, egykormányos kiképzési formában Szoboszlón. A repülő növendékek szállása a szoboszlói Mezogazdasági Szakiskola József Attila utcára néző tantermében volt kialakítva. A kiképzés 2 db „Vöcsök” típusú géppel történt egykormányos kiképzés keretében. Az 1 db „Cimbora” pedig a kétkormányos ellenőrző és bemutató repülés célját szolgálta. Az iskola parancsnoka Bartha Gyula, az iskola parancsnokhelyettese Békesi Gábor volt, oktatóként tevékenykedett még: Kiss Lajos. Az egészségi alkalmasságot Debrecenben dr. Félegyházi főorvos, Hajdúszoboszlón dr. Csürös László állapította meg. Dr. Csürös László részt vett gyakorlati vitorlázórepülő kiképzésben is, és 1954-ben vitorlázóoktatói szakszolgálati engedélyt szerzett, majd több éven keresztül oktatott is. Az 1949.év szintén különleges a javasolt nemzeti érték története szempontjából, ugyanis ekkor épült az egyemeletes iskolaépület, a földszintjén konyha, ebédlő, iroda, és két kisszoba. Az emeleten 3 hálószoba, mosdó, zuhanyozó volt kialakítva. Az iskolaépület előtt virágoskert létesült, olajfákkal, a régi faépület pedig műhelyépületté alakult. Ez évben folyamatos vitorlázórepülő-kiképzés folyt itt, s két új vitorlázórepülő oktató is érkezett Csécsei Imre és Pancsó Gábor személyében, míg Kiss Lajost Algyő repülőtérre helyezték át. Hajdúszoboszló repüléstörténeti jelentőségét és korabeli elismertségét mutatja, hogy az I. nemzeti vitorlázó repülő versenyt is itt rendezték meg. A verseny gépei: M-22,Kevély, Futár, Meise, Pilis, Grünau-Baby II. Ugyanez év augusztusában pedig repülőnapot rendezett az OMRE Országos Központ. Sajnálatos tragédia következtében azonban a Kötelék-bemutató gyakorlat közben két gép összeütközött, és Szűcs Dénes, a Motoros Repülési Osztály vezetője életét veszítette.
Kotrás Gábor, akinek adatgyűjtéséből mindezt megtudhatjuk, elmondja, hogy ez év december 1-jétol vontatópilótai beosztásban került ide vissza ő is. A két vitorlázórepülő-oktatót viszont más repülőtérre helyezték. Az elkövetkező időszak 1946-1949 közötti éveiben a társadalmi repülőklubok, így a Debreceni Repülő Club és később a MÁV repülőklub is megszűnt, ehelyett létrejött az OMRE, az Országos Magyar Repülő Egyesület, amely a megyeszékhelyeken és nagyobb városokban központi irányítás alatt álló repülőklubokat szervezett. A szervezeti rend és a név gyakori változása ezután már a kiképzés folyamatosságát alig érintette, a sportrepülés feladata a lényegiben félkatonai szervezetté alakult országos szervezetben a honvéd légierő utánpótlásának kinevelése lett a következő 30 évre, azaz állami feladatok állami eszközökkel.
A következő év, 1950 tavasza az OMRE Hajdú-Bihar Megyei Repülő Klubját 3 db új D-Pilis típusú vitorlázó repülőgéppel gazdagította. Megépült a második hangár és a föld alatti üzemanyagtároló is, s az egész nyári szezon alatt hosszában és keresztben a repülőtér talaja is gyalulva és hengerelve lett. Május közepétől a Hepper Antal vitorlázórepülő osztályvezető irányításával folyamatos kéthetes szenior vitorlázórepülő versenyek követték itt egymást Pilis típusú gépekkel. Közben július végén lezajlott a II. nemzeti vitorlázóverseny is, Kevély, M-22, Szuperfutár, Junius-18, Cinke típusú gépekkel. Ez évben itt kezdődött el a rekordrepülések nyilvántartása, a régiek figyelembevételével. Sok új rekord született, pl. céltáv, hurok és magasság tekintetében. 1950 októberében már a nők részére is rendeztek egy tábort. Az új motoros repülő-kiképzési módszer elsajátítása céljából pedig november és december hónapokban is tartottak itt tanfolyamot Pálóczi Ferenc irányításával, s a továbbképzésre a motorosrepülő-oktatókat hívták be. E tanfolyammal zárult az 1950. év. Oktatók voltak: Legenyei Lajos, Kalmár László, Pálinkás György-Borbás Pál. Oktatónövendékek: Kotrás Gábor, Galambos Gábor, Széles Géza, Hellbrandt, NagyJózsef, Stoszek József, Csanádi Norbert, Gacs József, Felföldi Béla, Szeles Ferenc,Mandl Erno, Kangyal János, Kalmár László II., Rózenherszki József, Szabó Béla.
1951 is aktívan indult: január-február hónapban az ország vitorlázórepülő-oktatóinak kétkormányos kiképzésre történő felkészítés zajlott „Koma” típusú géppel. A vitorlázó-tanfolyam vezetője Kalmár László iskola-parancsnok volt. E tanfolyam után véglegesen megszűnt az egykormányos alapkiképzés. Ugyanezen év márciusától motorosrepülő-iskola indult (Bü–131 Jungmann) Csíz típusú gépekkel. Az iskola célja: fiatal repülőgép-vezetőkké, majd oktatókká történő képzése volt. Az oktatók és növendékek elhelyezése a városban a Dóró-zugban történt. A repülőtéri épület az élelmezést, tantermeket és irodai célt szolgálta. A motoros iskola állománya ekkor: iskolaparancsnok Kalmár László. rajparancsnokok: Pálinkás György, Birhás Pál, Galambos Gábor, 12 fő oktató: Legenyei Lajos, Kotrás Gábor, Hellbrond László, Csanádi Norbert, Gacs József, Nagy József, Stoszek József, Széles Géza, Szabó Béla, 1951. augusztustól: Gulyás Ferenc, Gellértfi, Domokos József, Szaner András, egy pár növendék: Hargitai Ferenc, Kortona Lajos, Pintér János, Boír István, Ménesi György, Mérei István, Miklós Béla, Malostyik, Mátrai József, Rezmán Ede, Gégény Imre, Maczó Albert, Csikós György, Veress József, Hartyáni József, Horváth József, Kovács Tibor, Szabó Ferenc, Vas Jeno, Makkai Lajos, leánynövendékek: Kovács Magda, Berta Klára, Csillag Mária, Zöld Éva, Mile Eszter. Bartha Gyulát ez évben a pápai Dáka repülőterére helyezték át, a Hajdú Megyei Repülőklub Békési Gábor irányításával a debreceni nyulasi repülőtérre települ. A nyulasi fahangárban egy tartógerenda leszakadt és eltörte egy „Koma” törzsét, ezért az év végén visszatelepültek Hajdúszoboszlóra s ez évben történt a repülőtér fásítása is, s a műszaki állomány biztosítása és fiatalítása céljából repülőszerelő-képzés is indult ugyanekkor. A szerelőképzés gyakorlati része 1951. április 1-tol szeptember 1-ig tartott. A Magyar-Szovjet Légiforgalmi Társaság (Maszovlet) részére a szintén 1951-ben szervezett motorosrepülő iskolával egy időben 8-10 fő részére alapfokú kiképzés is folyt Hajdúszoboszlón. Ennek vezetője Mandl Ernő volt, oktatója pedig Kangyal János. Az oktatók és növendékek a kiképzés végén a Maszovlet állományába kerültek, Mandl Ernő kivételével. Az 1952. év szerves folytatása volt a helyi repüléstörténelemben az előzőnek, hiszen az 1951-ben végzett repülő növendékek egy csoportja itt maradt, és január, február, március hónapokban Z-381 „Fecske” típusú gépeken oktatói képzést kaptak, április hónaptól pedig az induló motorosrepülő-iskolán megkezdték oktatói tevékenységüket. A motorosrepülő-iskola egészében folyamatosan működött, s a növendék létszám 50 fő körüli volt, az iskolaparancsnok Kalmár László, helyettese pedig Kotrás Gábor volt. A repülő klub ünnepnapokon és a motoros kiképzés szüneteiben repült BékésiGábor, Szentvölgyi Tibor és Miklósi Sándor vezetésével. A repülőiskola oktatóinak tovább képzését az országban rendezett repülőnapokon való részvétel és arra történő felkészülés adta. Szentesrol Szabó János felváltotta Badacsonyi Béla hangármestert, aki innen Békéscsabára került. 1953-ban pedig maga Kotrás Gábor vette át a motorosrepülő-iskola vezetését. Kalmár László Budapestre, a repülőosztály állományába került. Az iskola parancsnok-helyettese Széles Géza lett. Ez év végével megszűnt a motorosrepülő-iskolai képzés. Az iskola állományát különböző repülőterekre helyezték. Itt maradt Békési Gábor repülőtér-parancsnok, Kotrás Gábor, Szabó Ferenc, Miklós Béla, Kovács Tibor vontatópilóták és repülőoktatók, Szabó János hangármester, valamint Bracsok István repülőszerelő.3 db Z-381 „Fecske” és 1 db „Kánya” vontatógép, valamint a vitorlázó gépek adták ekkor a gépállományt. 1954 és 1945 között újabb fejlődő ívű periódus nyílt meg a hajdúszoboszlói sportrepülés történetében. 1954-től ugyanis vitorlázó repülő-oktatóképzés és továbbképzés is folyt, s a megyei klub ünnep- és vasárnapokon is itt repült. A klub kiképzését Miklós Béla irányította társadalmi Kiss Géza, Arany János, Miklóssy Sándor társadalmi oktatók segítségével, a tanfolyam vezetője pedig Mandl Ernő volt, vitorlázóoktató Kasza József volt Ifjúság típusú gépen, Mérei István pedig Pionír típusú gépen. Motoros-oktató Kovács Tibor és Gégény Imre voltak, „Fecske” típusú gépen, vontatópilóták pedig Kotrás Gábor, Szabó Béla, Szabó Ferenc, „Kánya” típusú vontatógéppel. Műszaki vezető és repülőszerelő Bracsok István volt, akit az év végén Székely Imre váltott fel, aki addig a tanfolyam élelmezés vezetője volt. E tanfolyam közben történt, hogy Gégény Imre oktató felszállás után lezuhant és életét vesztette a helyi sportrepülés újabb tragikus veszteségeként. 1955-ben Békési Gábor vitorlázóoktató, reptérparancsnok a hajdúszoboszlói mentőállomásra került, mint gépkocsivezető, Miklósi Sándor pedig Kiskunfélegyházára távozott, az új repülőtér és klub irányítására. Szabó Ferenc vontatópilóta a hajdúszoboszlói állami gazdasághoz ment géplakatosnak. A repülőtér állománya ekkor a következőképpen alakult: Kotrás Gábor reptérparancsnok, Kovács Tibor, Szabó János hangármester, Székely Imre szerelő, Taskó Dezső gépkocsivezető. A megyei repülőklub vezetője Miklós Béla, kiképzésvezető Kotrás Gábor volt, Szentvölgyi Tibor pedig visszament Pestre. Ez év májusában Hajdúszoboszlón rendezték a nemzeti vitorlázóversenyt, de az esős időjárás következtében csak három versenyszám volt. Ez évben került megrendezésre az első Motorosrepülő Csillagtúra is, melyet Kotrás Gábor nyert meg, aki emellett vitorlázórepülésben 311 km céltáv-repüléssel aranykoszorús jelvényt is kapott, és egy gyémánt feltételt is teljesített. Az 1955. évet a repülőklub kiképző repülései töltötték ki. Kiss Géza vitorlázó társoktató részt vett a dunakeszi Nemzeti Vitorlázó Versenyen, ahol a rangos 11. helyen végzett.
1956 történelmi éve a hajdúszoboszlói sportrepülés szempontjából is jelentőségteljes volt, s a repülőtér is továbbra is biztosította a repülőklub és a sportrepülés feltételeit. Így a májusi háromhetes Nemzeti Vitorlázó Versenyt is, melyre a klub Szabó Jánost (Hangár Jani) nevezte. Az időjárás ez évben is csak 3 értékelhető versenyszámot engedélyezett. Július hónapban vitorlázóoktatói tanfolyam kezdődött Studzeni József irányításával. Oktatók Dallos Antal, Sziklai Lajos, vontatópilóták pedig Kotrás Gábor, Kovács Tibor, Szabó Béla voltak. Július 7-én csehszlovák vitorlázórepülők a pozsonyi vitorlázóverseny feladataként céltáv-repülést végeztek Hajdúszoboszlóra 320 kilométert repülve 1db Blanyik, 4 db Sóhaj, 1 db Kmotr (Gövier) géppel. A cseh Hase pilóta Weihe típusú géppel Vrchlabiból Debrecenbe repült, 550 km-es céltávot teljesítve. A tanfolyam és a klub oktatói a gépekkel típusrepüléseket végeztek. A 2 db „Koma” típusú gép mellé 2 db „Ifjúság” típusú kétkormányos géppel gyarapodott ekkor a gépállomány.
Ez évben kezdődött a kisgépes ejtőernyőugrás, klubszinten D-2 típusú ejtőernyővel Bajdó Gábor és Hüse Károly ugrató vezetőkkel. A kisgépes ejtőernyős ugrás bevezetése segítette elő az ejtőernyős sportversenyek gyors fejlődését. Ennek köszönhető Hüse Károly sok csodálatos sikere hazai és nemzetközi versenyeken. A repülőklub új társadalmi vitorlázóoktatókkal bővült ez évben, mégpedig Bogdándi Tiborral és Berbik Sándorral. 1957-ben a szakosztály raktára a Ráday u. 4. szám alatt volt. A múlt századi helyi sportrepülés újabb sikerepizódjaként Kotrás Gábor részt vett Dunakeszin a Nemzeti Vitorlázó Versenyen, s eredménye alapján bekerül a válogatott keretbe. Válogatott kerettagként minden évben részt vesz a nemzeti vitorlázó versenyeken egészen 1968-ig. 1958-ban részt vett Romániában, Pitestiben a nemzeti versenyen, és ott 3. lett.
Az 1958-1960-ig terjedő helyi repüléstörténeti időszakban a repülőtér feladata továbbra is a Megyei Repülő Klub, Debrecen éves feladattervéhez rendelve (vitorlázó-, ejtőernyős- és motorosrepülő-kiképzés) a repülőtér alkalmasságának, a szálláshelynek biztosítása, valamint a repülőgépek és műszaki eszközök állandó üzemképes állapotban tartása volt. Ezen feltételek ellenőrzése tavasszal a kiképzés beindulása előtt, márciusban, úgynevezett „tavaszi szemle” keretében történt. S komoly büszkeségre ad okot, hogy több éven keresztül nyerte el az első helyet Hajdúszoboszló. A gyakorlati kiképzés azonban ez év október 31-én leállt. 1960-ban a tavaszi szemlére történő felkészülés jegyében a Böszörményi úttól a műhelyépületig a klubtagok makadám bevezető utat építenek. Az útépítéshez a motorosrepülő-iskola idején 1952-ben szállították a repülőtérre e célból a követ. Később a parancsnoki épület előtt rózsakert létesült, körbe kerítve, majd 4 db fix beépítésű kerti pad került a parancsnoki épület elé. A fásításból alakult területet élő sövénnyel ültettük körül. A szélzsák a műhelyépület előtt lett felállítva a jobb széljárás miatt. (Korábban kis hangár északkeleti sarkán volt.) A 1961-1968 közti időszak is komoly fordulatokat ékelt be a hajdúszoboszlói sportrepülés történetének ívébe visszatükrözve a század fő történelmi fordulatait. 1961-ben pl. felmérésre került a repülőtér területe, ezután pedig, mint minden fontosabb létesítmény állami tulajdon lett a Magyar Honvédelmi Sportszövetség (MHSZ) kezelői jogával. Bogdándi Tibor 1961-ben nemzeti rekordrepülésre indult, és teljesített Hajdúszoboszló-Pécs-Nagykanizsa 400 km-es céltávon. 1963-ban pedig ismét Kotrás Gábor ért el komoly nemzetközi vetületben is figyelemre méltó eredményeket: Lengyelországban, Lesznóban a vitorlázóversenyen 55 versenyző között a 16. helyen végzett. A téli időszak a repülőtér és felszereléseinek, az összes műszaki eszközöknek, az épületek és berendezéseinek javításából és karbantartásából állt minden évben, egészen 1968-ig. A repülőtéren folyamatosan zajlott a felújítás is. Társadalmi vitorlázórepülő-oktatók lettek 1959-68 között: Veres Zoltán, Szabó János, Bunkóczi László, Szakál György, Garai András, Fülöp Sándor, Dolányi Anikó, Jeges János, Mórik Gyula, Kassai Béla. Motoros kiképzést kapott és vontatópilóta lett társadalmi munkája alapján Kiss Géza 1957-ben, Bogdándi Tibor 1958-ban, Fejes Zoltán 1960-ban és Szabó János hangármester 1962-ben, Bunkóczi László 1955-ben, Garai András 1963-ban. Papp Béla klubtitkár pedig a Malév állományába került, ezért 1959-tol a repülőklub irányítását a társadalmi oktatók végezték. 1963-ig Bogdándi Tibor, 1963-tól 1965-ig Garai András, 1965-68 augusztusáig pedig Fülöp Sándor. Kiss Géza, Szakál György, Berbik Sándor és Bogdándi Tibor aranykoszorús pilóták lettek, Kotrás Gábor pedig gyémántkoszorús. Bogdándi Tibor 1963-ban az új maklártályai repülőtérre kapott beosztást, mint repülőtér-parancsnok. 1967 augusztus elején kéthetes II. osztályú vitorlázórepülő-versenyt szerveztek Hajdúszoboszlón. A verseny vezetője Kotrás Gábor reptérparancsnok volt. A repülőklub részéről egy hölgy, Dolányi Anikó vett részt a versenyen, mely „Mucha” és „Szuper Futár” (B-C) gépekkel folyt. 1968 nyarán Hajdúszoboszlón készültek kilenchetes motoros műrepülő edzőtáborban a versenyzők a magdeburgi motoros műrepülő világbajnokságra. Edzőjük Borbás Pál volt. A válogatott tagjai Farkas Sándor, Kovács Pál, Farkas Gyula, Erdos Mihály, Bogdándi Tibor Durucz Jeno, Bubcsó István, Heit Gáspár, Rozman Gyula és Kömley Kornél voltak. A gép a Z-526 Tréner egy- és kétüléses változata.
A repülősport korabeli anyagi támogatottságát jellemzi, hogy az országos vezetőség által tervezett táborok, tanfolyamok, versenyek élelmezését és teljes ellátását ingyenesen kapták a részvevők. A megyei repülőklub tagjai a nyári repülőtáborokban a teljes ellátást (szállás, ruha, élelmezés, repülés) 1957-ig ingyenesen kapták, utána csak a szállás, a repülőszerelés és a repülés volt ingyenes.1952-tol kb. 1964-ig vasárnaponként Volán-busz szállította a klubtagokat Debrecenből reggel Hajdúszoboszlóra, a repülés végén vissza. Ennek megszűnése után saját erőből történt az utazás (vonat, busz, motorkerékpár, kerékpár, gyalog és stoppal). 1964-65-tol már nem tartottak repülőtábort Hajdúszoboszlón, csak minden nap repülést. Szállást a repülőtéren kapott a tagság, 1-2 naptól esetleg hetekig. A repülés célja vitorlázó előképzés, „B”, „C” vizsga, középiskolás fiatalok részére, hogy utána motoros-kiképzést kapjanak a légierőhöz történő bevonulásuk előtt. Az erős orvosi követelmények miatt évente általában csak 1-2 fő jutott be ide a 15-20 „B” vizsgás közül. Azoknak, akik nem jutottak be, még volt lehetőségük volt a vitorlázórepülés tovább folytatására sportolási célból. E célból a kezdő kiképzés mellett folyamatosan történt a teljesítményrepülés, az ezüst-, arany- és gyémántkoszorú feltételeinek teljesítése. Emellett folyt az utasviteli, segédoktatói és oktatói szakszolgálati engedélyek megszerzése is. Egy-egy társadalmi oktató motoros kiképzést is kapott, és később vontatópilótaként, majd motorosrepülő-oktatóként dolgozott a klubnak. 1968 augusztusában a repülőtér bezárt, az 1986-os újra nyitásig itt repülés nem zajlott. (Ekkor állítottak le több repülőteret, így Nagykanizsát, Kecskédet, Gyöngyöst, Maklártályát). December 31-ével a teljes repülő felszerelés a megmaradó repülőterekhez került. Kotrás Gábor maga egy budaörsi „mezőgazdasági átképzés” után az RNA-hoz (Repülőgépes Növényvédő Állomás), Nyíregyházára, a repülőkiképző bázisra került, melynek vezetője lett. Szabó János hangármester az RNA állományába került. Itt helikopter-kiképzést kapott és mezőgazdasági pilóta lett. Székely Imre az MHSZ nyíregyházi repülőterére került, szintén motorosrepülőgép-szerelőnek. A repülőklub társadalmi oktatói közül az RNA alkalmazásába kerültek: Bunkóczi László, Garai András, Jeges János. A csepeli klubhoz került Kassai Béla, aki a következő évtől a vitorlázó válogatott keret tagja lett, sok versenyen dobogós helyen végzett. Néhányan Miskolcon és Nyíregyházán folytatták a repülést, de a többség nem vállalta az utazás költségeit, és kikerültek a repülésből.
A hajdúszoboszlói repülőteret 1968-ban, országos felsőbb döntés alapján bezárták sajnos, mert az „akkori igények” nem indokolták, hogy az országban- ami egyébként virágzó és nemzetközi szinten is elismert sportkultúrával dicsekedhetett a múlt században-, 24 sport és kiképző repülőtér legyen. Ezt csökkentették le 12-re. Bizony váratlan és sokkoló fordulat volt ez a nagy magasságokhoz szokott pilótáknak, akik a hajdúszoboszlói sportrepülés elmúlt századba visszanyúló történetében nagy magasságokat és ez időszakban még nagyobb mélységeket jártak be. A XX. század tette hazai és nemzetközi szinten híressé a Pávai-Vajna Ferenc által megtalált híres hajdúszoboszlói gyógyvizet, s sokáig bizony senki nem gondolta, hogy a fürdő szomszédságában a 118 hektáros ősgyepen, ahol sokáig csak a csorda legelészett, egyszer még ugyanebben a században az ország legszebb reptere fog működni vibráló, pezsgő repülőhistóriát beleszőve a nagy múltú hajdúváros újkori történelmébe. Ám ugyanígy nem gondolta senki, hogy nehezen érthető, homályos szervezési megfontolások miatt mindez egyik-pillanatról a másikra eltűnik majd a sülyesztőben 1968-ban az 1938-as évben „szárnyra kapó” vitorlázórepülés.
S bizony azt ezt követő időszak a hajdúszoboszlói sportrepülés históriájának sötét és üres fejezetét jelenti, sivár és szomorú évek következtek ezután. A hangárokban nem kecses és levegőbe vágyó repülőgépek voltak, hanem bútorraktár és termény. A repülés szerelmeseinek hitét, a „madárösztön” lényükbe kódolt erejét azonban ez az időszak sem törte meg, a környék sportrepülői ekkoriban Nyíregyházára és Miskolcra jártak hétvégenként repülni, ha bírták anyagilag, Hajdúszoboszlón azonban 1968 és 1985 között teljesen megszűnt a repülés, de Szoboszlón és Debrecenben is voltak repülni vágyó fiatalok.
Ha peridódusokra osztanánk a követhetőség kedvéért a hajdúszoboszlói repülés, ezen belül a jelen beadványban nemzeti érték címre javasolt helyi sportrepülés történetét, akkor az 1979-1985-ig tartó időszakot nevezhetnénk „az újra indításért küzdő, nehéz időszaknak”, melyről szerencsénkre az ebben élenjárókkal készült interjú. Az ő személyes adatközlésük nyújtott segítséget élő, hiteles információkkal kiegészítve a Délibábok légterében című munka ezen időszakot tárgyaló „Hajdúszoboszló újjászületik” című, Halász Lajos által írt fejezetét. A klub ma is közmegbecsülésnek örvendő „sporttársai”, az újkori történetben, az újra indulásban fő szerepet vállaló Márton János, Császi Gábor, Cseri László és Füzesi Béla ma is kiváló szellemi, fizikai kondícióját és az emlékező, adatközlői beszélgetés során is kitapintható, egymást segítő, erősítő, csapattársi összefogását az elmúlt század végén gyökerező sportrepülői szenvedély és múlt formázta ma is tiszteletet érdemlő kiválósággá. Jelen javaslat összeállításában meghatározó segítséget nyújtottak. Emlékezésük abba az időszakba kanyarodik vissza, ami a sötét korszak végét jelentette a hajdúszoboszlói sportrepülés történetében. Amint azt Halász Lajos is kiemeli írásában, Magyarországon az 1980-as évek elején jelentek meg a sárkányrepülők, s a pilótajelöltek egymástól függetlenül bontogatták szárnyaikat, ugyanis egyetlen hivatalos szerv nem volt, aki felvállalta volna őket, s bizony az akkori MHSZ-nek is lesújtó véleménye volt a repülős ezen módjáról egyáltalán nem értve a repülés ezen módozatának szépségeit: „A vezérsíkokkal ellátott repülőtestek idejében minek visszamenni a Leonardo kísérletekhez?” A repülés ezen ágának megszállottjait azonban nem lehet eltéríteni szenvedélyüktől, ha kellett egyedileg vasalgatták továbbra is fóliájukat a szárnyprofilra.
A sárkányrepülés korabeli hazai helyzetére jellemzően az MHSZ politikai és szakmai vezetői a “kapitalizmus és imperializmus megtestesítőjét” látták ebben az új repülési ágban. A támogatástól és központi irányítástól a 70-es évek végéig mereven elzárkóztak. A repülőtér 1968-ban történt bezárása után a repülni vágyóknak Nyíregyházára vagy Miskolcra kellett menniük. Végül is 1980-tól megtört a jég, és az MHSZ Repülőfőnökség utasítására az akkor már közel 7 éve létező, sőt versenyeket is rendező magyar sárkányrepülés ügyét felkarolták megyei szinteken is. Erre a legális működési lehetősségre vártak Szoboszlón is, és így hivatalosan megalakíthattuk az első sárkányrepülő szervezetet a megyében. Az ehhez vezető utat mutatjuk be most az adatközlők elbeszélése alapján.
„A hajdúszoboszlói sportrepülés újkorának” tekinthető időszakot megnyitó, fent említett 4 meghatározó személyiség közül először Márton János beszélt a jelen javaslat összeállításának egyik fontos forrását jelentő interjú során erről a nehéz időszakról. A ma is régi frissességével rendszeresen repülő, a repülés világába fiát és tehetséges, nagy reményekkel bíztató unkáját is bevezető 78 éves pilóta boldogan és büszkén, kristálytiszta memóriával emlékszik vissza erre a küzdelmes, mégis szép időszakra. Elmondása szerint mindig is vonzotta a repülés, a levegő, a három dimenzióban történő szárnyalás, s amikor bezárt a helyi reptér, barátjával, az ejtőernyőzés szerelmeseként és egyik mestereként ismert Császi Gáborral Miskolcra jártak át repülni, hogy szenvedélyüknek hódoljanak. Bogdándi Tibor, a miskolci légtérparancsnok megengedte, hogy ott legyenek klubtagok, ott repülhessenek, hiszen a repülés rajongói igazán megértik, és valódi összefogással segítik sporttársaikat. Miskolcra pedig dr. Gáspár Etele révén kerültek, aki Hajdúszoboszlón volt ebben az időben, már az 50-es évektől körzeti orvos és repülőorvos, s ő Miskolcon repült ekkortájt, s az ő invitálására jutott el ide a hajdúszoboszlói repülőtér bezárásának időszakában a két legénykori jóbarát, Márton János és Császi Gábor, akik akkor is repülni akartak, amikor a helyi viszonyok ezt nem segítették. Szenvedélyük ugyanis nem csupán szórakozás volt számukra, hanem valódi elhivatottságból fakadt. A miskolci klubban szerzett élményeik egyike volt, hogy együtt repülhettek Liszkai Gyula alezredes repülőgép parancsnokkal, aki egyben MIG 21-es pilóta is volt, s a miskolci klubban pedig sportrepülő parancsnok. A közös évek nem csak felejthetetlen élményekkel, hanem komoly szakmai tudással és a helyi sportrepülés újra élesztését elérő vasakarattal erősítették a két pilótát. Márton János vetette fel először „Szoboszló újra élesztésének” gondolatát a reptér megnyitása és a helyi sportrepülés újraindítása kapcsán. Ugyanakkor, mint fentebb említettük, a sárkányrepülés ekkoriban nem számított a felülről támogatott és elismert repülősportok közé, még ezen a vonalon is úttörő munkát végeztek a városban, ugyanis harmadik társuk, Cseri László kezdeményezte 1979-ben, „fű alatt” a sárkányrepülési elindítását itt, s ebben segítő sporttársakra talált Márton Jánosban és Császi Gáborban, akik először hoztak ide Miskolcról sárkányrepülőket, szó szerint ebben is „próbálgatva szárnyaikat”.
S bizony mindig érdekes az a bizonyos legelső pillanat, amikor valaki kapcsolatba kerül először még csak szemlélőként a repülés semmihez nem hasonlítható élményével. Az első ilyen találkozás során már eldől, hogy egy életre szóló szerelem születik-e. Harmadik társuk, Cseri László esetében pontosan ez történt, amikor feleségét hozta ki egyszer a gépkocsivezetői vizsga előtt erre a térre gyakorolni, s amikor megpillantotta a sárkányrepülőket, azonnal tudta, hogy ennek ő is rajongója lesz, hogy új élményfejezet nyílik meg életében. A közös hit, a helyi sportrepülés és a sokak által mostohagyermeknek számító, ám általuk szeretett sárkányrepülés helyi kultuszának és erőterének kialakítási szándéka és kérlelhetetlen akarata vezette Márton Jánost, Császi Gábort, Cseri Lászlót és a nádudvari származású mezőgazdasági főpilótát, Bunkóczi Lászlót, a neves, azóta már eltávozó Kotrás Gábort és Makai Bélát, hogy közös erővel és összefogva keressék meg az MHSZ-ben az újra nyitás mellett érvelve éppen azt az úriembert, aki 1968-ban bezáratta a hajdúszoboszlói repteret. Rendszeresen és szisztematikus kitartással küzdöttek 1979-1985-ig az újbóli megnyitásért, s csapatuk újabb értékes tagokkal bővült, mégpedig Fazekas Istvánnal és azzal a Cseke Gyulával, akinek meghatározó szerepe lesz a további pozitív történésekben, hiszen még sorkatonaként gépkocsivezetője volt a történetünk idején épp honvédelmi miniszteri tárcát betöltő Oláh István altábornagynak, aki 1984-ben a Vörös Október Termelőszövetkezetbe látogatott, ahol találkozott Cseke Gyulával. A jó szellemű miniszter nem felejtette el egykori katonáját, aki kihasználva a szerencsés időpillanatot és egykori főnöke közvetlenségét elmondta bánatát: „A város szülötte, Hüse Károly, a kiváló ejtőernyős 1978-ban, feladata teljesítése közben hősi halált halt, jó lenne egy emlékversenyt rendezni a tiszteletére. De ehhez repülőtérre is szükség lenne.” Ugyanakkor a „küzdők” között még Fazekas István nádudvari keramikus iparművész is erősítette a honvédelmi miniszterben a helyi reptér és repülés támogatásának gondolatát jól „használva” a jó, közös cél érdekében azt, hogy hajdan iskolatársak voltak, de a repülésért küzdők közül még sokan erősítgették benne az odaforduló, segítő cselekvés szándékát. S bizony a szerencse és kellő kitartás, az akarat és a kedvező pillanat pilótához illően jól fókuszált kiaknázása meghozta a küzdelmek eredményét: a miniszter megoldást ígért, s az ígéretét tett is követte, s fél év múlva személyesen megkereste Cseke Gyulát és Gajdán Miklós ezredest, aki a város akkori politikai és gazdasági vezetésének támogatásával kitűzte az „I. Hüse Károly Nemzetközi Ejtőernyős emlékverseny” idejét 1985. május 26-ra. A több szempontból érdekes és a helyi sportrepülés újkori mérföldkövének számító rangos eseményről a hazai és nemzetközi sajtó is tudósított, s rajta az akkori Varsói Szerződés tagállamain kívül francia és osztrák ejtőernyősök is részt vettek, tehát nemzetközinek számított már ez az esemény is, s azóta is nemzetközi szintű és kihatású, vonzerejű repülőbázisnak számít Hajdúszoboszló. Végh Sándor főhadnagy, az 1986. május 1-jével kinevezett parancsnok lényegre törően adta vissza az időszak fő jellemzőjét: „Tulajdonképpen semmink sem volt, de hamarosan központi keretből kaptunk 2 Góbét és egy Gavront (PZL-101).” Természetesen az 1985-ös sikert még számos más vonalon is megelőzték a szerencsés kifutást eredményező események, hiszen a sárkányrepülés szerelmesei még a közvetlen ezt megelőző években is Miskolcra, majd Nyíregyházára jártak át szenvedélyüknek hódolni. Ám miután az idős sportrepülők által még ma is tisztelettel emlegetett, „empatikus, tehetséges és jószándékú” Oláh István honvédelmi miniszter képletesen és valóságosan is rátette a pecsétjét az említett emlékverseny megírásával a hajdúszoboszlói repülőtér és ezáltal a helyi sportrepülés újbóli megindulásának „ívére”, s megrendezésre került 1985 májusában az I. Hüse Károly Nemzetközi Ejtőernyős emlékverseny. Ez évben még több fázisban zajlott a helyi sportrepülés aktivizálásának menete: 1985 telén szerveztek itt egy téli tanfolyamot a helyi sportrepülőknek, 1986 tavaszán még Nyíregyházára mentek át, s 1986 nyarán jöttek haza először a bezárás éveiben más városokban repülni kényszerülő, ám a helyi sportrepülést az 1968-tól „tetszhalott” állapotban stagnáló formájából hosszú és kitartó küzdelemmel kiemelő sportrepülők. Az e korszak felvázolásában meghatározó segítséget adó Márton János, Császi Gábor, Cseri László és Füzesi Béla mellett-mint azt ők is kiemelik-,még 20, 30 olyan sporttárs nevét lehetne kiemelni, akik sokat tettek a helyi sportrepülő klubbért. Őket és munkájukat tisztelve, de jelen tanulmány kereteit nem szétfeszítő módon teszünk említést erről.
Az hajdúszoboszlói sportrepülés több évtizedes történetében a tevékenység keretét adó, egymást követő, egymás természetes leszármazottainak számító klubok életében meghatározó, s a repülőtér és a klubok életét pozitívan befolyásoló, azok fejlődését, fennmaradását elősegítő, biztosító, koordináló, szervező és színvonaluk fokozatos és folyamatos emeléséért tevékenykedő elnökök, klubtitkárok, ügyvezetők, szakosztályvezetők, elméleti és gyakorlati oktatók, szerelők, klubtagok, külső támogatók – a teljesség igénye nélkül - az alábbiak voltak az hajdúszoboszlói sportrepülés újra indulás utáni, ahogyan a helyi sportrepülők emlegetik „újkori” fejezetében:
Bajdó Gábor, Bakonszegi Gyula, Bakos Károly, Berbik Sándor, Bunkóci László, Bogdándi Tibor, Császi Gábor, Cseri László, Csuka Gábor, Csóka József, Daru János, Dolányi Anikó, Donáth Lehel, Domokos Gergely, Éles Sándor, Füzesi Béla, Hajdú András, Halász Lajos, Icu László, Jakab István, Jenei László, Juhos István, Kádár Andrea, Kígyós József, Komódi Gábor, Kotrás Gábor, Kreith Eduárd, Kiss Géza, Krajcsik Sándor, Makai Béla, Márton Attila, Márton János, Molnár István, Monori György, Nyéki István, Pintér Péter, Szabó János (Hangár Jani)Szakály György, Szauer Zsolt, Székely Imre, Szilágyi Endre, Szilágyi János, Tóth Olivér, Veres János, Vig István, Erich Zahlman.
Méltó és illő megemlíteni még a klub életéből kiragyogó eredményt is:
Hivatásos pilóták, ejtőernyősök lettek: Bogdándi Tibor, Botta Tibor, Bunkóczi László, Hüse Károly, Jeges János, Jobbágy Rita, Kotrás Gábor, Lustyik György, Molnár Sándor, Mráz András, Nagy László, Szabó János, Szűcs Csaba, Tóth Dániel, Vigh László, Nagy László.
- Azokról is illik megemlékezni, akik életükkel fizettek a repülésért: Jakó Imre, Nagy László, Fazekas Katalin.
- Ez a klub adta az MRSZ elnökét 2000-2002-ig Márton Attila személyében, aki ezért a szolgálatért Paul Tissandier diplomát kapott, amit Kotrás Gábor is megkapott korában, ez a „repülősök Oscar-díjaként” emlegetett, nívós díj kimagasló szakmai elismerés. Márton Attila emellett jelenleg elnöke a „Nemzetközi innovációs díjat nyert” HungaroControlnak, mely Magyarország egyik legsikeresebb állami tulajdonú vállalata, légiforgalmi szolgáltatásokat nyújt a magyar légtérben és (a NATO felkérése alapján, a Koszovó feletti magas légtérben is), a légiforgalmi szakszemélyzet képzését végzi és léginavigációs kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik.
- Klub társadalmi elnökök: Kígyós József, Nyéki István, aki egyben jelen, nemzeti értékké nyilvánítási javaslat kezdeményezője is.
A sötét, bénult évek és a küzdelmes időszak után végre a hazai sajtó is újra a figyelem középpontjába emelte a sokáig méltatlanul mellőzött hajdúszoboszlói sportrepülést, 1985 telén ugyanis már a megyei lapban is megjelent, hogy újjáéled a szoboszlói reptér megnyitásával a megyében a sportrepülés és várják a pilótákat, az új jelentkezőket. A megyei MHSZ-nagyterem csordulásig megtelt a régi pilótákkal, s nagyszerű, összetartó és professzionális csapat született ekkor a régi és új pilótákból. Az elmúlt évek okán a helyi klub jó kapcsolatot ápolt Nyíregyháza és Miskolc repülő klubjaival. Az első helyi oktatók közt volt az újbóli megnyitás gondolatának „szülőatyja” Márton János is, s már több saját oktató is kinevelődött az akkori „régiekből”, mert kezdetben nem rendelkeztek saját oktatóval még, tehát a függő helyzet is megszűnt az oktatóhiányt illetően. Egy kétkormányos és két gyakorló egykormányos géppel kezdték a kiképzést, más klubok oktatói jártak át hozzájuk eleinte segítségképpen a növendékeket oktatni, de ez a nehézség is elhárul tehát. Közös erővel újították fel a sporttársak az épületeket és utat építettek társadalmi munkában, s a a terület fásítása, a pusztából liget létrehozása is az újraindítás után történt meg. Sokan segítettek, a tisztelet ezért mindenkinek szól, s bár terjedelmi korlát miatt itt nem szerepel valamennyiük neve, de kiemelendő Cseke Gyula, Pántya György, Hajdú András a Volántól, Fülöp Kornél a baromfifeldolgozóból, Bozóki Dénes Hajdúszoboszlóról, mert ők anyagilag is kimagaslóan sokat tettek az „újkori kibontakozásért”.
A szervezettségi keretek fejlődésének szép mutatója volt, hogy időközben megalakultak a szakosztályok is. Márton János lett a Vitorlázó szakosztály vezetője, Cseke Gyula az Ejtőernyő szakosztály vezetője, Hajdú István, a Hőlégballon szakosztály vezetője és Cseri Lászlót követően, aki átlépett a vitorlázókhoz, Kreith Eduárd lett a Sárkányrepülő szakosztály vezetője lett. A küzdelmes időszakban élen járó, eközben is repülő, s hitüket tudásukat most a szakosztályok irányításában átadó sportrepülő szakemberek által és az újkori lendülettel újból négy-ötféle légijármű tarkította Hajdúszoboszló légterét. A város pedig megszokta – bár néha a motorzúgás még zavarta a lakosságot – a hajdúszoboszlói sportrepülés létét és sporttörténeti tényező szerepét.
Mint minden múlt századig eredeztethető múlttal bíró, s ezáltal a sok fordulatot hozó XX. századi magyar történelem minden rezdülését visszatükröző, a változó korviszonyok által meghatározott értékjelenség esetében, a nagy múltú hajdúszoboszlói sportrepülés kapcsán is igaz, hogy a politikai fordulatok függvénye volt a sorsa. Amint azt a jelen javaslat elkészülésében szintén sok segítséget nyújtó Füzesi Béla is elmondta, az MHSZ időszakban még sokak számára és anyagilag is a mainál lényegesen könnyebben elérhető volt ez a sportág, hiszen egyfajta „5. hadoszlopa” volt az MHSZ-nek a sportrepülés. Füzesi Béla Márton János után 13 évig vezette a helyi Vitorlázó szakosztályt, majd 10 éven át volt a reptér vezetője, s 5 évig ügyvezető, így több szempontból és sok irányból szervezve látja át a javasolt nemzeti érték történetét. Ő is kiemelte, hogy a rendszerváltás, mint minden egyéb szegmensben, itt is jelentős fordulatot hozott. Ahogy megszűnt az MHSZ, megszűnt a központi támogatás is, ismét egy nehezebb időszak következett. Bár az MHSZ-ből kivált vagy levált repülők által újraalakított MRSZ eleinte még vállalta a repülőtér parancsnok fizetését, 1992-ben ez is megszűnt. 1990-ben, az akkori repülőtér parancsnok Végh Sándor leköszönt, s őt Hajdú András követte. A vezetése alatt, hogy fenn tudja tartani a repteret, számos vállalkozási csoportot működtetett, pl. lakatos-, kőműves,- és festőbrigádokat. Életképes megoldásokat keresve és a fennmaradás erős szándékával gyakorlatilag mindennel foglalkoztak, ami pénzt hozhatott a klubnak a működéshez. A vállalkozások azonban nem hozták meg a szükséges eredményt, így 1 év után a már említett, s jelen javaslat egyik adatközlőjeként is segítő Cseri László vette át a repülőtér és a klub vezetését. A repülő-eszközpark ekkor 9 vitorlázógépre, 2 motoros gépre, számos ejtőernyőre, sárkányrepülőre és 3 hőlégballonra emelkedett. A klub azonban nem tudott fizetni egy főállású repülőtér-vezetőt, 1992-ben a Délibábok légterében című munka e korszakra vonatkozó fejezetének íróját, Halász Lajost kérték fel a repülőtér vezetésére, aki társadalmi munkában vállalta azt egy fél évre, amiből hét és fél év lett. 2000. január 1-vel ő pedig az újraindítás küzdelemiben meghatározó Márton Jánosnak adta át ezt a szerepkört, s a reptér jelenlegi vezetője pedig Vig István, Monori György pedig a klub ügyvezetője, regnálásuk óta és jelenleg is a klub stabil és prosperál.
A hajdúszoboszlói sportrepülés kereteit adó klub az elmúlt századba nyúló és máig ható évtizedek során e különleges légi sportág számos nagyját nevelte ki. A teljesség igénye nélkül, minden sporttársat tisztelve kiemelhetjük a többszörös magyar bajnok, Kotrás Gábor nevét, a nemzetközi versenyeken is eredményes Bogdándi Tibor nevét, de sok hadseregbeli ,kiváló harci helikopter pilóta nevelődött ki Hajdúszoboszlón, sőt sok remek ejtőernyős, sárkányrepülő és ún. ATPL, azaz közforgalmi pilóta „szakmai bölcsőjét” is jelentette ez a klub, ez a közeg. Sokan közülük külföldön is elismert oktatóként dolgoznak, pl. Kiss Jenő, aki Ausztráliában adja tovább a hajdúszoboszlói repülőgyökerekből eredeztethető tudását. Ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet a klub szakmai vezetése és elhivatott tagjai ma is a haza és nemzetközi szakmai kapcsolatok ápolására, testvérvárosi kapcsolatokat is ápolva. A sportrepülés, mely sokak számára különleges sportnak számít kivételes összefogást és rendkívüli módon összekovácsolódott, együttműködésre épülő emberi-szakmai közeget teremtett Hajdúszoboszlón, mely szintén külön érték. Ez a sportág még sincs olyan fókuszban, mint azt az általa biztosított különleges élmény, a levegő szerelmének és csodáinak semmihez nem hasonlítható érzése elvárná. Pedig akit egyszer magával ragadott a repülés sodrása, ha teheti, mindig ragaszkodni fog ehhez a kiváló adottságokat és remek jellemet, páratlan fókuszációt és sokfajta kiemelt képesség kifejlesztését és speciális tudás megszerzését igénylő, költséges és veszélyes, mégis semmihez nem hasonlítható érzést nyújtó sportolási formához.
A múlt századi gyökerekkel bíró hajdúszoboszlói sportrepülésről ugyan már a Magyar Országos Levéltár adatbázisában is találunk nyomokat, ám a magyar sporttörténelem ezen értékes és valóban védendő vonulata főként a helyi sportrepülőknél, az idősebb, még élő pilótáknál, klubtagoknál megtalálható forrásokból, anyagokból rekontsruálható. A téma egyik helyi szakértőjének számító, s jelen javaslat összeállítását is segítő, s szakmailag ellenőrző ifj. Ozsváth Sándor főhadnagy, a Magyar Repüléstudományi Társaság Tagja, - aki itt publikál is, és szolgálati feladatai mellett végez hadtörténeti kutatásokat, melyek jelen tanulmány számára is sok hasznos adattal szolgáltak -, is kiemeli a kutatásai során megtapasztalt „írásos információhiány” okán a helyi, még élő adatközlők fontosságát és értékét a téma történetének hiteles rekonstruálása kapcsán. A történészi végzettségű szakértő a II. világháború és az azt megelőző időszak repülőgépiparának és műszaki, hadtörténelmi vetületeinek kutatása során számos felbecsülhetetlen értékű információval rendelkezik a téma vonatkozásában az 1950-es és 1960-as évek kapcsán, hiszen a repteret sokáig maga a hadsereg kezelte. Ezen információkat természetesen rendelkezésre is bocsájtotta jelen munka releváns összeállításához, ám a teljes információs anyag egyrészt jelen tanulmánynak nem témája, másrészt szétfeszítené a javaslat kereteit, de komoly érték e sportág története kapcsán is.
Füzesi Béla is kiemeli a reptér hajdani harcászati vonatkozásainak, eredetének előnyeit, hiszen a hajdúszoboszlói repülőteret a II. világháború idején harcászati okokból úgymond „alagcsövezték”, így az jól tagoltsága miatt csodálatos adottságokkal bír, hiszen ha felázik is, gyorsan visszaáll az optimális állapot és így szinte minden időben alkalmas a fel-és leszállásra. ifj. Ozsváth Sándor tájékoztatása alapján pedig még lényeges kiemelni, hogy ugyan semmilyen írásos bizonyíték nincs rá, hogy a repülőteret a németek hozták létre a II. világháború idején, ez mégis elterjedt, népszerű elképzelés a reptér kapcsán, amivel sokszor találkozhat a kutató.
Az biztos tény csupán, hogy a repülőteret használták futár és egyéb célokra, hiszen erre adatok és visszaemlékezések is vannak. Népszerű történet, hogy a kis hangárt is a német építették a futárgépeknek. Csakhogy a kis hangárba semmilyen német futárrepülőgép (He46, He126, Fiesler Storch) nem fér be a keresztgerendák magassága miatt, mivel a legalacsonyabb rendszeresített típus is 3.2 m magas. A terület akkor került először számításba, amikor a titkos légierő időszakában elkezdték feltérképezni az ősgyepeket. Erre azért volt szükség, mert a rejtés időszakában nem lehetett beton kifutókat építeni. (ifj. Ozsváth Sándor adatközlése)
A nagy múltú hajdúszoboszlói sportrepülés tehát alapvetően helyi adatközlőkre, emlékezésekre, begyűjtött szakmai anyagokra és a Délibábok légterében című munkára támaszkodó múltjának felvázolása mellett a kevés számú levéltári anyag is áttekintésre, feldolgozásra került. A levéltári digitalizált, múlt századi media források, a XX. századi fővárosi és vidéki sajtó is többször említést tesz jeles hajdúszoboszlói repüléssel kapcsolatos eseményekről. Egészen a múlt század derekáig vezet minket vissza a javasolt nemzeti érték történelmét a kevés számú levéltári anyagot vizsgáló szándék mentén a Bácskiskunmegyei Népújság 1950. május 28-án megjelent 42. száma, mely egy kiemelt cikkében arról számol be, hogy 1950. május 26-án kezdődött meg az „Országos Vitorlázórepülő Verseny” Szoboszlón. A cikk maga a következőkről számol be, hogy autentikus, múlt századi „ízben” adjuk vissza a korabeli sportrepüléssel kapcsolatos híradás atmoszféráját:
„Fiatalságunk körében egyre nagyobb népszerűségnek örvend a repülés. Mióta üzemeink repülőklubjai megalakultak, munkás és dolgozó paraszt fiatalságunk még szorosabb kapcsolatba került a népi repüléssel. Az Országos Magyar Repülő Egyesület most üzemi repülőklubjaink fiataljai részére megrendezi az Országos Vitorlázó Repülőversenyt. A verseny május 26-án kezdődött Hajdúszoboszlón és június 4-én ér véget. Felkerestük az Országos Magyar Repülő Egyesületet, hogy bővebb felvilágosítást kapjunk a versenyre vonatkozóan.
- Népi repülésünk 1950 évi versenyét az idén Hajdúszoboszlón rendezzük meg-mondják kérdésünkre az OMRE-ben. A versenyen az üzemi repülőkluboknak mindazon versenyzői részt vesznek, akik junior kategóriába tartoznak, 1945 után tettek C vizsgát és szakszolgálati engedéllyel rendelkeznek.
- Hogyan lesznek ellátva és elszállásolva a versenyzők?
- Hajdúszoboszlói repülőiskolában kényelmes szállás várja a verseny résztvevőit. Ellátásukról is teljesen díjmentesen az OMRE gondoskodik.
- Szeretnénk tudni a versenyszámokról is.
- Hat versenyszámban kell megmutatniok tudásukat a versenyzőknek. 1. Magassági repülés, 2. 100 km-es céltávrepülés, 3. 100 km-es háromszögrepülés, 4. célratartott távrepülés visszatéréssel, 5. távolsági repülés, 6. távrepülés magasság értékeléssel. A versenyszámok minden nap reggel 9 órakor kezdődnek és ebédszünet után délután is folytatódnak.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen célt szolgál az a verseny a következőket mondották az OMRE-ban:
- A kapitalista országok rekordhajhászó versenyeivel szemben a mi versenyeink azt a célt szolgálják, hogy megmutassuk a közösségi munkával elért eredményeinket és az egészséges versenyszellem fejlesztésével újabb eredményeket érjünk el. Népi repülésünk munkásfiataljai, akik most ezen a versenyen részt vesznek, megmutatják, hogy a szovjet repülők példája és tapasztalata alapján fejlődő repülésünk milyen fokon áll.
A május 26 és június 4-e között megtartandó Országos Vitorlázó Repülő Verseny elé nagy érdeklődéssel fordul a népi repülők tábora.”
Tovább haladva a Magyar Országos Levéltár archivált és igen értékes anyagainak sorában, a Petőfi Népe című neves korabeli lap 1988. 12. 20-án megjelenő 302. száma az MHSZ-sportágak legjobbjai között megemlíti éppen a Hajdúszoboszlói Repülő Klubból hőlégballon-repülésben Végh Sándor nevét, de a Békés Megyei Népújság szintén ez évi,43. decemberi száma is megemlíti a nevét szintén a sportág legjobbjai között, csakúgy, mint a Népújság 1988 decemberében megjelenő 301. száma vagy a Pest Megyei Hírlap ugyanekkor megjelenő 302.száma is, ugyanakkor a Somogyi Néplap 1989 december 18-án, tehát az előzőekhez képest 1 évvel később megjelenő 299. száma még mindig az országos legjobbak között hozzá a sportágban a hajdúszoboszlói Végh Sándor nevét. A felkutatott, archivált, múlt századi media hírek sorában pedig az Esztergom és Vidéke című lap 1992. 10. 15-én megjelent 40. száma tesz említést a Hajdúszoboszlón rendszeresen megrendezett országos szintű versenyekről a helyi, azaz esztergomi Aero Klub akkor 60. születésnapja kapcsán azt a momentumot kiemelve, hogy: „A negyvenes évek végén országos hírű sportrepülők voltunk. „Pilis” típusú gépekkel tíz napos versenyen céltávrepülésben, háromszög-repülésben Hajdúszoboszlón az első három esztergomi volt.” Ez a múlt századvégi, más megyebeli tudósítás többfajta értéküzenettel szolgál a jelen számára: egyrészt egyértelműen mutatja azt, hogy Hajdúszoboszló szinte „a priori”, magától értetődő módon volt már ekkor is a hazai sportrepülés országos rendezvényeinek egyik rendszeres helyszíne, másrészt pedig utal magának a sportrepülésnek a korabeli népszerűségére és nívójára is.
Bámulatos, hogy a fenti, 67 évvel ezelőtti media hír nem csupán sporttörténeti, hanem kortörténeti dokumentumnak is számít, hiszen visszaadja az 50-es évek kommunista szellemének mindent átható világát, de azt is, hogy akkoriban is kiemelt közösségi összefogást, nagy kitartást és sokfajta elvárásnak megfelelő teljesítőképességet, maximális fókuszációt kívánt ez az igen változatos versenyszámokban jelen lévő különleges sport is a szereplőitől. Ugyanakkor rámutat ez a cikk arra a tényre is, hogy egy ilyen komoly történelmi múlttal rendelkező, valóban nemzeti érték címre méltó jelenség, minta hajdúszoboszlói sportrepülés is, éppen történelmi múltja és korszakos jelentősége miatt is tökéletesen visszatükrözi a múlt századi történelem rezdüléseit, hisz az maradandó lenyomatot képezett rajta.
Ugyanilyen, a kutatót egészen a múlt század közepéig visszavezető felbecsülhetetlen értékű archívumanyag még pl. a Sportkiadás című neves múlt századi sportlap 1956. június 15-én megjelent 10. száma is, mely az egyesületi bajnokságokat sorolja fel, s ilyen kontextusban az atlétika, birkózás, céllövés, evezés, kajak, labdarúgás, lovaglás, evezés mellett megemlíti „repülés” kategóriában a Hajdúszoboszlón szervezett „Nemzeti vitolázó repülő bajnokságot”is.
A hajdúszoboszlói repülőtér a termálvizes strandfürdőtől mindössze 200 méterre helyezkedik el, aminek külön bejáratot is építettek a reptér felől, a város lakott részébe beékelődve helyezkedik el kb. 118 hektár területen.
Mivel Hajdúszoboszló mindössze 21 kilométerre fekszik Debrecentől, ezért a sportcélú repülés is egyre inkább ide helyeződik át a Debreceni nemzetközi repülőtér más funkciói miatt. A hajdúszoboszlói repülőtér további lényeges paraméterei:
Csak nappali VFR repülés folytatható
Magasság: 102 méter (335 láb)
Hívójel: Hajdúszoboszló INFO
Frekvencia: 124,2 MHz
A sportrepülés és a levegő szerelmesei a régi hagyományokat megőrző helyi sportélet ezen különleges ágának számtalan variánsát kipróbálhatják itt ma. Lehetőség van ballonnal felszállni, ejtőernyőzni, motoros- és sárkányrepülni, siklóernyőzni és vitorlázórepülni is. A repülősport változatos szegmenseinek mindegyike megtalálható az Aero Club Hajdúszoboszló Sportegyesületben az egyes szakosztályok révén tehát: MOTOROS REPÜLŐ SZAKOSZTÁLY, VITORLÁZÓREPÜLŐ SZAKOSZTÁLY, MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐ SZAKOSZTÁLY, HŐLÉGBALLON SZAKOSZTÁLY, EJTŐERNYŐ SZAKOSZTÁLY, SIKLÓERNYŐ SZAKOSZTÁLY. A sportrepülés szépségét és örömeit ismehetik meg a komoly hagyományokat ma is ápoló sportklub által kínált változatos lehetőségek révén az érdeklődők, ha kipróbálják valamelyik szakosztály pilótájával a magasba emelkedést a hajdúszoboszlói sportrepülőtérről.
Az önkormányzat a területet ingyenesen bocsátotta a klub rendelkezésére, s az abból befolyó bevételekből, pl. kaszáltatásból tudja a sportegyesület fenntartani önmagát. különleges a klub és a helyi sportrepülés helyzete olyan szempontból is, hogy jó, együttműködő kapcsolatot ápol az önkormányzattal. A repülőtér ad otthont nyáron a népi kirakodóvásároknak, a birka- és slambucfőző örömnapoknak, valamint évről évre a Kösely Kupa díjugrató lovasversenynek is.
Kiemelkedő jelentőségű tényvalóság, hogy 2000-ben és 2002-ben megszervezésre került két Termál Kupa is, ahol, - Márton Attila főszervező elmondása alapján – a cél a régi hajdúszoboszlói repülős versenyek népszerűségének visszaállítása volt, mert a korábbi remek versenyek éltek az érintettek emlékeiben, s sikeres pályázatok után sikerült komoly szakmai érdeklődésre számot tartó, rekord létszámú versenyeket szervezni méltó módon felélesztve a hajdúszoboszlói sportrepülés múlt század közepén kiemelkedő jelentőségét. Pályázni kellett ezekre, főszervező: Márton Attila, nyertes pályázatok: rekord létszámú
Az Aeroclub Hajdúszoboszlónak az 1986-is újra indulás óta folyamatosan kb. 100 fős, jelenleg 110 fős tagsága van. A debreceni repülőtér ellenőrzött légtere miatt három évvel ezelőtt hozzájuk települtek a debreceni vitorlázó repülők is, azóta velük szimbiózisban együtt repülnek. Az újra alakuláskor mely a helyi sportrepülés, sőt akár a megyei, regionális és az országos sportrepülés mérföldköve is nulláról kellett kezdeniük mindent. Az azóta eltelt évek alatt folyamatosan fejlődtek, gépállományuk, szakmai felkészültségük folyamatosan gyarapodott, motoros, vitorlázó oktatóik vannak. Az elmúlt években több esetben rendeztek országos több esetben külföldi résztvevőkkel vitorlázóbajnokságokat, repülőnapokat, repülőtalálkozókat, női sárkányrepülő világbajnokságot, céges napokat és számos más rendezvényt. Itt került pl. megrendezésre siklóernyő világkupa is pár éve.
Hajdúszoboszló repülőtere az ország egyik termik képződés szempontjából legkedvezőbb helyén fekszik. A vitorlázó repülési idényben lényegében a hét minden napján van üzemnap. Ez azzal a „vonzó képesség” jellemzővel is összefügg, hogy az idegenforgalom /fürdővendégek/ jóvoltából naponta sétarepülési lehetőséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére, hiszen a hazai repülőterek közül egyetlenként a fürdő közelében, szomszédságában helyezkednek el. A naponta repülési szándékkal kilátogató klubtagjaik vagy más klubból, külföldről érkező repülőknek, repülésvezetést /repülő üzemnapot/ csörlést, vontatást tudnak biztosítani a hét bármely napján.
A repülőterük Hajdúszoboszló város önkormányzatának a tulajdona melyet a klubunk rendelkezésére bocsájtotta a repülési sportok céljára, amit a rendezvényeik idegenforgalmi vonzerejével viszonoznak. Országunk más sportrepülőtereinek különféle légtér és egyéb gondjai miatt egyre többen jönnek vitorlázó repülők saját gépikkel vagy bérelnek gépet tőlük és repülnek náluk hosszabb-rövidebb ideig. Két-három fő pár napig, vagy más klubok akár több tíz fős csoportjai táboroznak náluk több hétig is. Táborozáshoz rendelkezésre áll a repülőtér saját campingje és néhány vendégszobája, de ezen túlmenően a város megszámlálhatatlan számú és magas színvonalú magánszállása, panziója, szállodája is, hiszen a gyógyvíz és Hajdúszoboszló egyéb turisztikai nevezetessége mellett a helyi sportrepülés is komoly hazai és nemzetközi szinten is szignifikáns erejű, komoly idegenforgalmi lehetőségeket magában rejtő vonzerő. Több esetben látták már vendégül más országok sport és túrarepülőit is. 1995-ben a Debrecen Motoros Műrepülő Világbajnokság idején a francia műrepülő válogatott náluk táborozott és készült fel a versenyre. Minden szempontból elmondható a hajdúszoboszlói sportrepülés alapját képező reptérről, hogy annak történeti múltja mellett nemzetközi bázis szerepére alkalmasító jellemzői miatt is különlegesen értékes és figyelemre méltó.
Lényegesek e tekintetben a nemzetközi kapcsolatok is, egyik ilyen kötődést egy érdekes eset hozott: 1989-ben Hajdúszoboszlón kúrálta magát Németországból az Arolsen-Mengeringhauseni repülőclub vezetője Erich Zahlman úr, amikor is egy nap a gyógyfürdő fölött vitorlázógép vontatást látott, s ekkor évekre szóló repülőbaráság alakúlt ki a két klub között. Évente felváltva buszos csoportokkal látogatták egymás városait/egy alkalommal magával az akkori hajdúszoboszlói polgármester úrral az élen/ repülőklubjait, repülőtereit, sőt családjait is. A Zahlman úr halála miatt ez a mély repülőbarátság lassan megszakadt. 1996-ban a németországi Stuttgart melletti Fliegergruppe Salach eV repülőckub több tíz fős csoportját látták vendégül a szoboszlóiak három hétig repülőterükön, repülőgépeikkel együtt. A repülésen túlmenően számos igen jó hangulatú sörözés, grillezés, gulyásevések, picknikezések tették még színesebbé az együtt repülést, tehát e sportnak is megvan a különleges közösségi ereje. Más környező országból is rendszeresen, egyre nagyobb gyakorisággal látogatják a hajdúszoboszlói repülőteret kisebb-nagyobb csoportok vitorlázói, UL, motoros gépeikkel egy-két napra vagy több hét időtartamra.
A klub gépparkjának , még inkább a magántulajdonú gépek , de legfőbbképpen pilótáik repülőtudásának gyarapodása eredményeként a Hajdúszoboszlói sportolók már több dobogós helyet szereztek a hazai vitorlázó versenyeken és a 2008-as évadban az országban a legtöbb távot repülték.
Nem csupán eszmei, sporttörténeti és sok szempontból valóban kimagasló nemzeti érték jellege miatt méltó figyelemre a nagy múltú hajdúszoboszlói sportrepülés, hanem azért is, mert egy olyan különleges sportág, amivel, ha egyszer is találkozik valaki és rabul ejti a végtelen szabadág, soha nem felejti el, kihívást jelent számára. Különleges összmunkát, együttműködést és páratlan önfegyelmet igénylő, egyedi sport. A legkiválóbbak sportja, hiszen kivételes fókuszációt, fizikai és pszichikai erőnlétet és mentális stabilitást követel, illetve fejleszt ki szerelmeseiben. Ami valódi emberi teljesítmény, ahol nem csak arról van szó, hogy a pilóta rászúrja a gázt, a gép pedig megy a légcsavar után, hanem meg kell tervezni minden egyes lépést, és az utána lévőt, sőt az azután következőt is, különben kellő fegyelem híján gyorsan megvan a baj. És akkor még nem is beszéltünk arról az őrületes igénybevételről, amit a gravitációs erővel történő folyamatos küzdelem jelen. Egy-egy erősebb íven például akár 10 G-s erőhatást is el kell viselnie a pilótáknak, ami azt jelenti a nyakizmaiknak ilyenkor egy 50 kilós fejet kell megtartaniuk, miközben a szemük esetleg bevérzik, vagy éppen elsötétül a látásuk. precíziós műveleteket a folyamatosan változó, sokszor extrém erőhatások alatt kell teljesíteni. Mindez pedig csak úgy lehetséges, hogy ha a pilóták folyamatosan edzik a testüket és így megtanulnak a gravitációs erő széles skálájához alkalmazkodni. Erre a földön is vannak megfelelő szerkezetek, de az igazi főpróba mégiscsak a levegőben történik, hiszen ilyenkor az erőhatások közben a gép irányítását is lehet gyakorolni. Érdekes, hogy amíg az ember meglepően gyorsan, mindössze 2-3 nap alatt hozzá tud szokni ezekhez az extrém erőhatásokhoz, nagyjából 10 napos tétlenség után a teste elfelejti, amit tanult, a gyakori repülés tehát ezen a szinten kötelező elem.
A pilóták gyakran a hadseregben indítják a pályafutásukat, már csak azért is, mert a katonaság rendelkezik a legtöbb erőforrással ehhez a költséges sporthoz. Hajdúszoboszló is sok profi harci vagy légiforgalmi pilótát nevelt már ki, de a sportrepülés történetében betöltött helye a valóban kimagasló. Az itt begyakorolt bonyolult manőverek az élet és a halál között dönthetnek éles helyzetekben. Ez a pilótáknak valószínűleg egyáltalán nem fáj, hiszen a repülés az egyik legjobb dolog, ami az emberrel történhet, amint arra a mottó is érzékletesen utal.
A nemzeti érték címre javasolt nagy múltú hajdúszoboszlói sportrepülés keretét adó klub jelenleg is prosperál tehát, mint fentebb is kiemeltük, 6 szakosztály működik, jó az összmunka, kiegyensúlyozott a működés. S hogy mit ad e sport szerelmeseinek a repülés, azt nem lehet tényszerűen megfogalmazni, de Básti József verse visszatükröz valamit ebből:
„Startra készen már a gépem,/Kedvem van a légbe mennem./Messze látok a magasból,/Szívem, lelkem ott kitárul.//Karcsú gépen hogyha szállok,/Szelek szárnyán messze járok,/Felhő utak közelében/ Repülök a magas égben.//Fentről nézem a világot,/De én benne jót nem látok./Nincs lent béke,nincs megértés,/pedig Istentől csak ez a kérés.//Fent csend honol és a béke,/Kevés ember, ki megérte./De ha bármily messze szállok,/Estére csak haza vágyok!
A nemzeti érték címre javasolt, s már a múlt századi, speciális hajdúszoboszlói sportélet meghatározó szegmensének számító, komoly történelmi múlttal bíró hajdúszoboszlói sportrepülés és ennek alapját képező, már a II. világháborúban is kimagasló stratégiai pontnak számító reptér jelen javaslattételi tanulmányban hitelesen bemutatott, komoly és hosszú kutatásra épülő módon felvázolt történelme szerves része Hajdúszoboszló újkori történelmének. Ezáltal méltó a helyi értékek közé történő besorolásra, ami meg is történt a Hajdúszoboszlói Települési Értéktárba történő szíves beemeléssel a jelenleg még üres „Sport” kategóriában. Sőt, a megyei sportéletet is híven tükröző kortörténeti jellege, értéke, históriai múltja okán méltó lehet a Hajdú-Bihar Megyei Értéktárba történő szíves felvételre is,- mely jelen beadvány célja-, s ha a szakmai döntéshozók is úgy értékelik, akár a Magyar Értéktárba történő felvétel kérelme is indokolt lehet a nagy múltú és sok szempontból egyedülálló érték kapcsán.
Kapcsolódó képgaléria
Kapcsolódó dokumentumok
Források
1. MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának vonatkozó irat anyaga
2. Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. május 28. – 42. szám, In.: www.hungariana.hu
3. Békés Megyei Népújság, 1966. május 14.- 113. szám, In.:www.hungaricana.hu
4. Békés Megyei Népújság, 1988. december 19. 301. szám, In.: www.hungaricana.hu
5. Bleriot újság, Debrecen, 1910.
6. CSÁSZI Gábor adatközlése
7. CSERI László adatközlése
8. DELEEFF István: A sárkányrepülés debreceni és hajdúszoboszlói története, In. : Délibábok légterében
9. Debreceni és Hajdú-Bihar megyei repüléstörténeti dokumentumok
10. Esztergom és vidéke, 1992. október 15. 40. szám, In.: www.hungarcina.hu
11. HALÁSZ Lajos: Hajdúszoboszló újjászületik, In.: Délibábok légterében,113-116p.
12. Pest Megyei Hírlap, 1988. december 18. , 298. szám, In.: www.hungaricana.hu
13. Pest Megyei Hírlap, 1993. július 5., 154. szám, In.: www.hungaricana.hu
14. Petőfi Népe, 1988. december 18. 299. szám, In.:www.hungarciana.hu
15. Petőfi Népe, 1988. december 20. 302. szám, In.:www.hungarciana.hu
16. MAGYAR Sándor: Álmodni mertünk. Révai K. 26. p.
17. MÁRTON Attila adatközlése
18. MÁRTON János adatközlése
19. NYÉKI István adatközlése
20. ifj. OZSVÁTH Sándor főhadnagy adatközlése
21. Somogyi Néplap, 1989. december 18., 299. szám, In.: www.hungaricana.hu
22. VASVÁRY József – DELEFF István – KOTRÁS Gábor – VARGA György – DOLÁNYI Anikó – HALÁSZ Lajos – VÉGH Sándor: Délibábok légterében /Debrecen és a Hajdúság repüléstörténete/., Debrecen, 2006.
23. KOTRÁS Gábor: Repülőtér, Hajdúszoboszló, 1940-43, 1948-68, In.: Délibábok légterében.
24. ifj. OZSVÁTH Sándor adatközlése, szakmai közreműködése
25. Népújság, 1988. december 19., 301. szám,
26. Sportkiadás című lap 1956. június 15-i száma, In.: www.hungaricana.hu
27. Sportkiadás című lap 1956. június 22-i száma, In.: www.hungaricana.hu
28. VÉGH Sándor: A Hajdú-Bihar megyei hőlégballon repülés története, In.: Délibábok légterében
29. www.hungaricana.hu
30. www.hungaryairport.hu
31. www.sportrepules.hu
32. https://www.facebook.com/szoboszlorepules/?fref=ts
33. http://index.hu/bcs/2016/06/08/a_repules_tortenete/