vitéz Enczi Mihály tizedes, címzetes szakaszvezető (1914 – 1984) életműve és katonai pályája

Enczi Mihály 1914. augusztus 23-án született Polgáron, római katolikus családban. Felmenői

generációk óta a településen éltek, szülei földműveléssel foglalkoztak. Egy nővére, két húga és

egy öccse volt, utóbbi szintén szolgált a második világháborúban. Tanulmányait

szülővárosában folytatta, 6 elemi osztályt végzett. Ezután ipari iskolában tanult, később

géplakatos szakmát szerzett. Fiatal kora ellenére nagy munkabírással és jó üzleti érzékkel

rendelkezett. Cséplőgépkezelőként dolgozott, majd bérelt egyet, végül pedig vásárolt egy

használt gépet, amivel bérbe dolgozott.

Miután megkapta behívóját Debrecenbe helyezték az ottani határvadász alakulathoz, ahol

tudása és igyekezete alapján szakaszvezetővé léptették elő parancsnokai. Mint páncéltörőágyús

rajparancsnok vett részt Kárpátalja visszavételében.

1939. március 15-én a magyar előrenyomulást csehszlovák könnyűharckocsik tartóztatták fel, csapataink veszteségeket is szenvedtek az egyenlőtlen küzdelemben. Felettese parancsára az amúgy ló vontatta páncéltörő ágyút egy taxival a legkritikusabb frontszakaszra vontatták. Éppen időben vették fel a tüzelőállást, mert pár perccel később megjelentek az ellenséges harckocsik. Enczi Mihály a megfelelő pillanatban tüzet nyitott rájuk és a második lövésével el is találta az egyiket, végül pedig további lövésekkel teljesen harcképtelenné tette.

Ezért a haditettért 1939. július 2-án a Magyar Arany Vitézségi Érmet adományozták részére. Ő volt a Magyar Királyi Honvédség ötödik katonája, aki a legénységi és altiszti állománynak adományozható legmagasabb kitüntetésben részesült. Ezt a kitüntetést a második világháborúban harcolt cca. 500 ezer katona közül mindössze 40 fő kapta meg. Csakis olyan egyéneknek ítélték oda, „akik az ellenség előtt tanúsított személyes vitézségükkel, vagy hősies önfeláldozásukkal értékes szolgálatot teljesítettek és ezzel kitüntetésre méltónak bizonyultak”.

1939-ben nősült meg, házasságukból két fiúgyermekük született. Nagyon családcentrikus ember volt, szerettei voltak a legfontosabbak a számára.

1940. szeptember 5-én vették fel a Vitézi Rendbe. Később parancsnokai javaslatára és saját kérésére és a magyar királyi Kinizsi Pál Honvéd Altisztképző és Nevelő Intézetbe vezényelték, amelynek elvégzése után őrmesterként távozott az intézményből.

Kérvényezte felvételét a Magyar Királyi Testőrséghez, amelyet el is fogadtak, hiszen egy 185 cm magas, jó kiállású, harcedzett katonáról volt szó, aki már kitüntette magát a harcmezőn is. 1944 végéig teljesített itt szolgálatot, akkor a Testőrséget feloszlatták és besorolták a Szent László Hadosztályba. Egy alkalommal kocsija alatt felrobbant egy akna, amelynek következtében súlyos térdsérülést szenvedett; a fájdalom élete végéig elkísérte. Tábori kórházba került, amely folyamatosan egyre nyugatabbra és nyugatabbra vonult vissza. Végül Németország területén esett amerikai hadifogságba, ahonnan pár hónap múlva szabadult.

Hivatásos katonaként felvették a Nemzetgyűlési Őrségbe. Itt szolgált egészen 1949-ig, amikor az Államvédelmi Hatóság állománya vette át az Őrség feladatait. Ezt követően egy évet töltött Nyíregyházán a kiegészítő parancsnokságon. További katonai szolgálatot már nem vállalt, ezért leszerelték és tartalékos állományba helyezték.

A nulláról kellett újra kezdenie, így visszatért korábbi életéhez és földművelésbe kezdett. Az ezt követő közel 10 évben gazdálkodással foglalkozott és egyre előrébb jutott; végül már körülbelül 10 holdnyi területen gazdálkodott.

A termelő szövetkezetek korában Ő sem kerülhette el, hogy TSZ tag legyen. A Táncsics Szövetkezetben dolgozott 4 évig, mint gépész. Ezután kinevezték a Hunyadi TSZ élére, majd az Egyetértés TSZ elnöke volt egészen 1974-ig. Ekkor lemondott vezetői pozíciójáról, de még három évet dolgozott, mint gépész. Végül 1977-ben ment nyugdíjba.

Egészen 1984-ben bekövetkezett haláláig háztáji gazdálkodással foglalkozott. A debreceni kórházban hunyta le végleg szemeit, a polgári temetőben kísérték utolsó útjára.

Sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 68/2007. számú határozatával „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította, így örökös védettséget élvez, nem számolható fel. A virtuális sírkertbe „a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak sírjai tartoznak”.

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok

Források

Maruzs Roland – Dr. Szentváry-Lukács János – Hajlíthatatlanok – Magyar Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett katonáink 1939-1945 (Dextramedia Gyártó, Kiadó és Szolgáltató Kft., Budapest, 2022)