Megyei értékek
Magyar szürke hajtóút
A magyar szürke szarvasmarhával
való kereskedésünk eddig fellelt első írásos emléke a XIV. század közepén,
Nürnberg városában keletkezik. A magyar Alföld legelőin vágósúlyúvá hizlalt
jószágok lábon indultak el, akár ezer kilométeres utat is megtéve az európai
vágóhidakig. A magyar állattenyésztés jó hírét számos országba elvitték, évente
100-200 ezer jószágot hajtottak a magyarok jórészt osztrák, német és itáliai
piacokra. A legjelentősebb hajtó utak közül az északi, Bécs érintésével a
folyók menti dús legelőkre támaszkodva érte el a dél-német városokat (Augsburg,
Nürnberg). Míg a déli hajtó út legelőkön és nem ritkán a tengeren át Velencéig
vezetett. Évszázadokon keresztül hazánk volt Európa hús-éléskamrája. A
vágóállatokat nemcsak hajcsárok, hajdúk kísérték, hanem kereskedők, diákok és
művészek is. A hajtó utak mentén termékek, népszokások, hagyományok, kultúrák
találkoztak, cserélődtek. Ezért a németek és az osztrákok mind a mai napig
Európa egyik legjelentősebb kereskedelmi és kulturális útvonalaként tartják
számon. A pesti közvágóhíd 1873. évi megépülésével a hajtó utak nemzetközi
jelentősége háttérbe szorult, mivel attól kezdve a kiváló minőségű marhahús
vasúton érkezett a bécsi húskereskedőkhöz.
A „Magyar szürke hajtóút” a
jellegzetesen magyar, legeltetéses nagyállattartó kultúra nemzetközileg számon
tartott és közismert eleme. Az egész Kárpát-medencét beszövi, a határokon
átnyúlva Ausztrián át eléri Németországot illetve Olaszországot. A magyarság
Kárpát-medencei és európai jelenlétének kiemelkedő kultúrtörténeti emléke.
Kapcsolódó képgaléria
Kapcsolódó dokumentumok