ma:
holnap:
Kölcsey emlékház, Álmosd
Hajdúnánási gyógyfürdő
Vekeri-tó
Hortobágyi Hídi vásár
Atalanta lepke fűzbarkán
Herpályi templomrom
Bojt tájház
Hortobágyi kilenclyukú híd
Kapitális fogás Látóképen
Káposztás Napok
Vadászat Berettyóújfalu térségében
Nádudvari fekete kerámia
Skip Navigation Links
Elnöki köszöntő

Kedves Látogatók!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat honlapján. Ezt a felületet úgy alakítottuk ki, hogy mindenki megtalálja a számára legfontosabb és legérdekesebb információkat. Célunk volt, hogy a megyei önkormányzat tevékenysége, feladatai, munkatársai, a megyei közgyűlés, a bizottságok bemutatása mellett felületet biztosítsunk a 2014-2020 közötti időszakot érintő leghasznosabb pályázati információknak, területfejlesztési céloknak, lehetőségeknek, valamint, hogy megismertessük a honlap látogatóit a nemzetközi projektjeinkkel, kapcsolatainkkal, szerepvállalásunkkal.

Természetesen Hajdú-Bihar megye sokszínűségét is meg szeretnénk mutatni, hiszen mind a 82 településünk gazdag természeti, építészeti örökséggel és értékkel rendelkezik. Büszkék vagyunk rá, hogy megyénk természeti adottságaival, gazdasági potenciáljával, történelmi értékeivel, gyönyörű tájaival, turisztikai vonzerejével minden idelátogatót elkápráztat. A világklasszis trófeákat és kapitális fogásokat ígérő vadászterületek és horgásztavak, a természetvédelmi tájegységek, a kilátók, a varázslatos élményeket ígérő szabadidőparkok, valamint az egész család számára tartalmas programokat kínáló gasztronómiai rendezvények felejthetetlen élményt jelentenek.

Településekkel kapcsolatos eseményekről, rendezvényekről pontos információkat rendezvénynaptárunkban olvashatnak. Arra biztatom Önöket, hogy tájékozódjanak a megyei önkormányzat honlapján, és keressék a friss információkat a közösségi oldalunkon is!

Böngésszenek az események között a honlapunkon, látogassanak el hozzánk és fedezzék fel Hajdú-Bihar megye páratlan sokszínűségét!




Pajna Zoltán
a megyei önkormányzat elnöke

Elnöki köszöntő
Eseménynaptár

Hajdú - Bihar Megyei foglalkoztatási megállapodás, foglalkoztatási - gazdaságfejlesztési együttműködés Hajdú-Bihar Megyei Klímastratégia kidolgozása és Éghajlatváltozási Platform létrehozása Megye Történelme Megye Gazdasága Megye Turizmusa Megyei Sport Települések Teremigénylés