Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Együttműködések 2014-2020

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat célul tűzte ki, hogy az előző programozási időszakhoz (2007-2013) hasonlóan a 2014-2020 között időszakban is aktívan részt vesz nemzetközi pályázatokban, a megvalósuló együttműködések szakmai tapasztalatait és eredményeit igyekszik minél szélesebb körben a megye teljes területén hasznosítani, illetve nagy hangsúlyt fektet további nemzetközi kapcsolatok kialakítására, valamint a meglévők mélyítésére.

A nemzetközi szakmai tevékenységek tematikája és fókuszterületei a megye területfejlesztési programjának intézkedéseire reflektálva kerültek meghatározásra:

HBMÖ nemzetközi együttműködések 2014-2020

 

A megyei önkormányzat saját projektjeinek megvalósításán túl külső szakértőként szerepet vállalt több, a megyében megvalósuló európai együttműködésben is:

InnovaSPA projekt (Interreg Europe)

Téma: innovatív egészségügyi megoldások a termál-egészségipari régiókban.

A projekt magyar partnere, a Debreceni Egyetem felkérésére vettünk részt a projekt több virtuális, az interregionális tapasztalatcserét segítő tanulmányútján.

A közös munka során egyrészt szakmai megbeszéléseken vettünk részt, másrészt igyekszünk kiaknázni a szintén termálvíz-kapcsolódású HealingPlaces projektünkkel történő együttműködést.

 

Inside Out EU projekt (Interreg Europe)

Téma: kis- és középvállalkozások nemzetköziesítését segítő együttműködés erősítése.

A projekt magyar partnerének, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának a felkérésére külső szakértőként vettünk részt több szakértői ülésen, valamint a projekt zárórendezvényén, mely virtuális formában került megrendezésre.

 

PROSPERA projekt (Interreg Europe)

Téma: a városperemi területek fenntartható fejlesztése és a regionális vonzerő ösztönzése.

A projekt magyar partnere, az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ Nonprofit Kft. felkérésére a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat a projekt kezdetétől fogva aktívan részt vesz a szakértői csoport munkájában. Különösen jelentős ez az együttműködés, hiszen önkormányzatunk hasonló témában tevékenykedik a RENATUR projekt keretében, szintén a városperemi térségek természeti értékeire és fenntartható kezelésére fókuszálva.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás
Megosztás: