Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Elnöki köszöntő

Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntöm a Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatának honlapján. Ezt a felületet úgy alakítottuk ki, hogy mind az itt élők, mind pedig a vármegyén kívül élők is megtalálják a számukra legfontosabb és legérdekesebb információkat. Oldalunkon a vármegyei önkormányzat tevékenysége, feladatai, munkatársai, a vármegyei közgyűlés, a bizottságok bemutatása mellett felületet biztosítunk az aktuális pályázati információknak, területfejlesztési céloknak, lehetőségeknek, valamint bemutatjuk nemzetközi projektjeinket, kapcsolatainkat, szerepvállalásunkat.

Természetesen Hajdú-Bihar vármegye sokszínűségét is meg szeretnénk mutatni, hiszen mind a 82 településünk gazdag természeti, építészeti örökséggel és értékkel rendelkezik. Büszkék vagyunk rá, hogy vármegyénk természeti adottságaival, gazdasági potenciáljával, történelmi értékeivel, gyönyörű tájaival, turisztikai vonzerejével minden idelátogatót elkápráztat. A világklasszis trófeákat és kapitális fogásokat ígérő vadászterületek és horgásztavak, a természetvédelmi tájegységek, a kilátók, a varázslatos élményeket ígérő szabadidőparkok, valamint az egész család számára tartalmas programokat kínáló gasztronómiai rendezvények felejthetetlen élményt jelentenek.

Tájékozódjon a vármegye önkormányzatának honlapján, és keresse a friss információkat közösségi oldalunkon is!

Ha teheti, látogasson el hozzánk és fedezze fel Hajdú-Bihar vármegye páratlan sokszínűségét!

Pajna Zoltán
a vármegyei közgyűlés elnöke

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás
Megosztás: