Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Szerepen a bölcsi, az orvosi rendelő és a védőnői szolgálat is megújult

Szerepen kettős átadó ünnepség zajlott április első hetében, hiszen egy mini bölcsődét adtak át a Hajdú-Bihar megyei településen, emellett az orvosi rendelő és a védőnői szolgálta is megújult – TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázatból és a Nemzetgazdasági Minisztériumtól nyert támogatással. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei önkormányzat elnöke és Bodó Sándor országgyűlési képviselő is részt vett az ünnepségen – akiknek segítő támogatását megköszönte Tóthné Verő Tünde polgármester.

Mint a szerepi polgármester köszöntőjében elmondta, településükön jelenleg 79 gyermek él, aki még nem töltötte be a 3. életévét, így 2018. december 31-ig kötelező számukra a bölcsődei ellátást megszervezni (40-es létszámot elérve írja elő a jogszabály). Mivel önerőből nem lett volna lehetőségük az épület kivitelezésére, az óvoda udvarán lévő régi épületet újították fel, Aranyosné Baranyai irén tervei alapján, s a Nemzetgazdasági Minisztérium 10 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette a munkálatokat. Ezt egészítette ki Szerep Község Önkormányzata több mint 2,5 millió forinttal. Mint a Verő Tünde kijelentette, nemcsak a bölcsiseknek épült ezáltal szép új létesítmény, de új munkahelyeket is teremtettek.

Az orvosi rendelő felújítása már a 2015-től tervezett fejlesztések egyik legfontosabb része volt. A nagyon régi, már az 1970-es években is felújított épületet folyamatosan javítgatták. Ezzel együtt a védőnői szolgálat is több évtizede várakozott egy modernebb környezetben végezhető munkaterületre. A projekt célja volt a két szolgáltatást egy helyre vinni, fejleszteni a műszakilag elavult épületet. A teljes átalakítással a fenntartási költségek is csökkennek majd, emellett családbarát, könnyebben megközelíthető terület lesz – napelemet is szereltek a tető részre.

A TOP-pályázat támogatási összege 60 millió forint volt, ebből az építésre 42 milliót fordíthattak.

KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el (Fotó: Szerep Község Önkormányzata)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: