Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Román-magyar együttműködésből kórházfejlesztés és színház befejezés

Berettyóújfaluban nemcsak a Gróf Tisza István Kórház mozgás rehabilitációs járóbeteg szakrendelése kerül át a Berettyóújfalu Strandfürdő uszodájának első emeletére, de új gyógyászati részleget is alakítanak ki mintegy 882 ezer euró forrásból. Ebből 85%-ot az Európai Unió, míg 5%-ot Berettyóújfalu Önkormányzata áll – a többit a magyar állam adja (10%). A Latinovits Színház befejezésére 13 millió eurót fordítanak majd, s a tervek szerint a 2020-as években két magas színvonalú színháza lehet Debrecennek – mondta Dr. Papp László polgármester. Mindez a határon átnyúló INTERREG V-A Románia-Magyarország 2014-2020 Programba bekapcsolódva lesz lehetséges Debrecen számára, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat segített elő.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács közös virágkocsit indít a 2018-as debreceni virágkarneválon, ezzel is jelképezve a szoros együttműködést a két határmenti megye között..

Ennek részeként a Románia-Magyarország Határ Menti Együttműködési Program ellenőrző bizottsága támogatta a Hajdú-Bihar megye és Debrecen kulturális életének fejlesztését célzó két projektet: a „Román-magyar határon átnyúló kulturális inkubátor az előadóművészetek számára” című, illetve a „Román–magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára” nevű projekteket. A független értékelők által végzett minőségértékelés eredményeivel és az Európai Bizottság álláspontjával összhangban – miszerint erőteljes hatással bíró és konkrét eredményekkel rendelkező projektek kerüljenek megvalósításra -, a 2018. június 28-i, Aradon megszületett döntés biztosítja az erőforrások kiegyensúlyozott elosztását, ezáltal hatékonyan hozzájárul a határmenti régió fejlesztéséhez és az életminőség javításához.
 
A „Román-magyar határon átnyúló kulturális inkubátor az előadóművészetek számára” projekt keretében a debreceni Csokonai Színház és a nagyváradi Szigligeti Színház közötti együttműködést fejlesztenék. Infrastrukturális, műszaki és technikai fejlesztéseket és eszközbeszerzéseket valósítanának meg a két intézményben, illetve közös színházi előadásokat és egyéb, határon átnyúló közös szakmai és művészeti tevékenységeket szerveznének. A projekt résztvevője magyar oldalról Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a debreceni Csokonai Színház, román részről pedig a nagyváradi Szigligeti Színház a kedvezményezett.

A „Román–magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára” projektben a határtérség történelmi és kulturális örökségének feltárását és feldolgozását végeznék el. Művészeti képzésekhez szükséges infrastrukturális, műszaki, technikai, tárgyi feltételeket alakítanának ki (pl. oktatótér variálható nézőtérrel, termek, sötétkamra, eszközök), létrehoznák a Közös Kulturális Értéktárat, valamint fejlesztenék a Körösvidéki Múzeumot és a Várad Kulturális Folyóiratot. A projekt részét képezik továbbá közös képzési és értékmegőrzési tevékenységek (pl. értékek digitalizációja, tananyagfejlesztés, képzések és művészeti gyakorlatok lebonyolítása, honlap- és applikációfejlesztés, szakmai, művészeti és egyéb rendezvények szervezése, közös médiatár elkészítése és disszeminálása) is. A projekt vezetője Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, magyar oldalról a debreceni Csokonai Színház, román részről pedig a Körösvidéki Múzeum és a Várad Kulturális Folyóirat a kedvezményezett.

A fotókra kattintva nagyíthatók.

TOVÁBBI KÉPEK IDE KATTINTVA!

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat nyilatkozattal támogatta Debrecen Megyei Jogú Város részvételét mindkét projektben. Ezek ugyanis illeszkednek a 2014-2020 közötti időszakra elfogadott Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Programhoz. Ennek 5. pontja célul tűzi ki többek között a kulturális intézményrendszer fejlesztését, a közösségformálást, informális tanulást erősítő terek, létesítmények fejlesztését. Így a közművelődést szolgáló létesítmények (közművelődési intézmények, könyvtárak, közösségi házak, kulturális központok, muzeális intézmények), szabadidős létesítmények, közösségépítést szolgáló egyházi tulajdonú épületek infrastruktúrájának átalakítását és továbbfejlesztését. A projekt összhangban van a megyei területfejlesztési tervvel, hiszen a művészeti képzésekhez szükséges infrastrukturális műszaki, technikai, tárgyi feltételek kialakításával, valamint a Közös Kulturális Értéktár működéséhez szükséges infrastrukturális, műszaki, technikai, tárgyi feltételek kialakításával a közösségépítést szolgáló épületek infrastruktúrájának átalakítását és a kulturális intézményrendszer fejlesztését szolgálja.

A beruházások várhatóan idén indulnak.

A RÉSZTVEVŐK

Az Interreg V-A Románia-Magyarország Program célja közös, román-magyar projektek finanszírozása, amelyek  közös  megközelítést,  valamint  innovatív  megoldásokat  követelnek,  a  határ  mindkét  oldalán felmerülő  igények  kiszolgálására,  hozzájárulva  ezáltal  a  jogosult terület  fenntartható  fejlődéséhez.  A Program   folytatja   a   régióban   megvalósított   határmenti   együttműködéseket,   összköltségvetése hozzávetőleg  232  millió  euró,  amelyből  189  millió  euró  az  Európai  Regionális  Fejlesztési  Alapból származó vissza nem térítendő támogatás. A támogatható határmenti terület a következő megyéket foglalja  magába:  Arad,  Bihar,  Szatmár,  és  Temeș  a  román  oldalon,  illetve  Békés,  Hajdú-Bihar, Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg, a magyar oldalon.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓK

Az együttműködésről és az elkövetkező évek fejlesztéseiről először július 11-én Nagyváradon, majd egy napra rá Debrecenben, a Megyeháza Bocskai termében, ezt követően pedig a Latinovits Színház épületében tartottak sajtótájékoztatót. Ezeken Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke adatokkal támasztotta alá, hogy az ilyen minőségi egészségügyi fejlesztések a várható élettartamra pozitív hatással lesznek, a kulturális fejlesztésről pedig azt nyilatkozta, hogy pár hónap, de maximum fél év múlva megköttethetnek a támogatói megállapodások. Egyúttal üzenet értékűnek nevezte, hogy a résztvevők közel azonos mértékben jutnak hozzá a forrásokhoz ebben a határon átnyúló programban. Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere már továbbgondolta városa kórházának fejlődését, és kijelentette: cél a minősített gyógyhellyé nyilvánítás elérése Berettyóújfaluban. Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy a határon átnyúló együttműködést tartalommal töltötték meg, s nem csupán szavakban nyilvánul meg, egyúttal jelezte, úgy érzi Berettyóújfalu ezáltal végleg átlép a 21. századba. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei tanács elnöke arról a 150 ezernyi magyarról is beszélt, akik a határ másik oldalán Bihar megyében élnek, akik biztosan nyernek ezekkel a fejlesztésekkel. Egyúttal külön köszönetet mondott a hathatós diplomáciai segítségért Bulcsu Lászlónak, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnökének is. Ezek mellett kijelentette Pásztor Sándor, hogy Nagyvárad mindenben segíteni fogja Debrecent a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa pályázat sikerességében. Míg Papp László, Debrecen polgármestere nemcsak a színház építésének befejezését és az előadások pár éven belüli megkezdését említette, hanem azt a lehetőséget is felvetette, hogy posztgraduális szakmai képzéseket folytassanak a Latinovitshoz kapcsolódóan, beépítve annak profiljába.



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: