Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A Civita Food Kft. kapta a megyei önkormányzat díját a Farmer Expón

Ismét az agráriumé volt a főszerep a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán, a XXVII. Farmer Expo 2018 Debrecen, Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításon, amelyen Pajna Zoltán elnök é Bulcsu László alelnök képviselte a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot a megnyitó során, a hagyományos díjátadások során pedig Pajna Zoltán Vaszkó Gábor cégvezetőnek adott át ajándékdíjat. A Civita Food Kft. az egészséges alapanyagokból készült alapvető élelmiszerek gyártója. A Farmer Expón többek között tiszteletét tette Dr. Papp László, Debrecen polgármestere, aki rövid beszédet is tartott, valamint  Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, illetve több megyei település vezetője, valamint Tasó László országgyűlési képviselő is.

Vaszkó László vásárigazgató és Dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja köszöntötte a megjelent vendégeket a színházteremben. Dr. Nagy István agrár- és vidékfejlesztési miniszter pedig fórumot tartott, amely végén a vendégek soraiból többen kérdeztek tőle aktuális, a magyar mezőgazdaságot, illetve annak jövőjét érintő témákban – a miniszter válaszolt is mindenre. Előtte, felvezetésként pedig a legfontosabb előttünk álló feladatokról beszélt.

Ennek során Magyarország mintegy 5,7 millió hektáros szűkebben vett mezőgazdasági területének kihasználásának lehetőségeit taglalta, illetve kiemelt jelentőséget tulajdonított a globális klímaváltozásra, ami kisebb területeken, így például Magyarországon is sürgős intézkedéseket igényel mielőbb. Idehaza a legnagyobb problémaként Nagy István az aszályt említette, ami ellen szerinte – korábbi felvetésekkel is vitába szállva egyúttal – lehet úgy tenni, hogy a régóta fennálló “ivóvíz kontra öntözés” dilemmában jól döntsünk. Az agrárminiszter szerint ugyanis több vizet engedünk ki határainkon kívülre (folyóinkon keresztül), mint amennyi beérkezik Magyarországra. Ebből következően úgy véli jogunkban áll ennek egy részét felhasználni agráriumunk védelmében, fejlesztésében. Nagy István arra biztatott, hogy a felszín feletti vizeket alakítsuk szakmai igényeink szerint. Ez azt jelenti, hogy például olyan csatornákat kell létrehozni, mint a nemsokára Derecskénél átadandó lesz. Ezeket lehet ugyanis később hasznosan kiaknázni öntözésre is – s nem az ivóvíz kárára.

Mindemellett Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a tradicionális magyar mezőgazdaság technológiájának újragondolása fontos – az értékek tiszteletben tartása mellett is van amit időszerű felváltani mással, ami gazdaságosabb, hatékonyabb.

Mindenféle változtatásra szerinte alig pár év áll a rendelkezésre.

Az expón az állatok látványos bemutatása mellett élelmiszerek, az agrárgazdaságban tevékenykedő vállalkozások jelentek meg a standok mögött, illetve sztárséfek látványkonyhája szolgált az ízek kedvelőinek érdekes programelemként. A Magyar Kenyér-Kenyérünnep során – a kenyérszentelés mellett – elhangzott, hogy idén 15 millió búzaszemet adtak össze a magyar gazdák országszerte, amelyből a kenyereket megsütötték. Hajdú-Bihar megye a harmadik legtöbbet adakozott hazánk megyéi közül. 

Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs, KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA nézhető meg.































hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: