Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Hamarosan négy sávon lehet majd repeszteni Debrecen és Hajdúsámson között

A 471. sz. főút Debrecen – Hajdúsámson közötti szakaszának négysávosítása kapcsán tartottak szakaszindító sajtótájékoztatót a 471. sz. főút és a Kelence utca találkozásánál, amelyen Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is részt vett. A várhatóan a napokban, vagyis már szeptemberben elinduló, és 2020 augusztusában befejeződő beruházás 4,6 km hosszú, 2×2 sávos út, valamint vele párhuzamosan egy 5,9 km hosszú szervizút és 830 m kerékpárút megépítését jelenti. A teljes egészében hazai forrásból megvalósítandó útfejlesztés kivitelezője a “KE-VÍZ 21” Zrt, valamint a “ZEMPLÉNKŐ Kft.”. A nettó szerződéses összeg mintegy 7,5 milliárd forint, s a műszaki tartalomban az útépítés mellett 3 buszmegálló, buszforduló a Sámsonkert utcában, illetve új jelzőlámpás csomópontok (gyalogátkelőhelyekkel) szerepelnek (a Kelence, a Szikigyakor és a Sámsonkert utcáknál).

Dr  Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte az eddigi fejlesztéseket Debrecen agglomerációja környékén, amelybe illeszkedik ez a mostani is. Ugyanakkor az utak minőségének javítása nem ér véget a Debrecen táblánál, hiszen tervezik, hogy a kapcsolódó bekötő utakat is fejlesztik, ami szintén időszerű. Mind Papp László, mind Hajdúsámson polgármestere, Antal Szabolcs felhívta a figyelmet arra a mintegy 11 ezer gépjárműre, amely ezen az útszakaszon halad naponta a két város között, ami szintén indokolja a beruházást. Antal Szabolcs hozzátette, hogy reményei szerint nemsokára már Sámsonba is járnak majd számozott autóbuszok Debrecenből, vagyis a városi buszbérlet, illetve a buszjegyek érvényesek lesznek erre az útvonalra.

Tasó László országgyűlési képviselő szerint sok vita előzte meg a projekt beindulását, de megérte, mivel a lehető legjobb megoldást találták meg. Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója pedig arról tájékoztatott, hogy a hosszú előkészítésnek köszönhetően a lehető leginkább balesetmentes útvonalat sikerült kijelölni, illetve a lehető legkevesebb ingatlant érinti így a beruházás.

Fotó, szöveg: Koppányi Szabolcs, a képek rákattintva nagyíthatók, KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA









hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: