Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Napsütésben ünnepeltek a Napsugár Óvoda kis lakói Hajdúböszörményben

Az intézmény Weszprémy utcai telephelye teljesen megújult; az ünnepélyes átadót április 18-án tartották.

Az egykor családi házból kialakított, 1951 óta működő óvoda a Széchenyi 2020 program keretében szépülhetett meg 325 millió forintból, így már megfelel a 21. század elvárásainak. A fejlesztés során korszerűsítették az energetikai és fűtési rendszert, új nyílászárókat építettek be, bútorokat, informatikai és óvodapedagógiai eszközöket vásároltak és felújították a játszóudvart is. A gyerekeket jól felszerelt csoportszobák, fejlesztő és tehetségfejlesztő helyiségek várják, valamint tornaszobájuk is van, és minden csoporthoz fedett terasz is tartozik. 

Az ünnepségen Kiss Attila polgármester háláját fejezte ki mindazoknak, akik valamilyen formában támogatták a fejlesztést. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke pedig úgy fogalmazott: öröm látni a város folyamatos fejlődését. Mint mondta: Hajdúböszörmény jövőbeli terveit látva ez a fejlődés nem áll meg, a megyei önkormányzat pedig továbbra is segítő kezet nyújt majd az elképzelések megvalósításához. 





hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: