Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Inspiráló plakátkiállítás nyílt Debrecenben

Az „Építőmérnök200. Formáljuk a jövőt és átalakítjuk a világot!” című jubileumi tárlat május 29-től látható a Baltazár Dezső téren.

A rendezvény megnyitóján Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is jelen volt, aki köszöntőjében úgy fogalmazott: a kiállítás inspiráló a fiatal generáció számára. Mint mondta, azt hihetjük, hogy ma már a számítógép, az egyre fejlettebb technológia mindent megold, de ez nem egészen igaz. Nagyban segíti ugyan a mérnökök munkáját, de a lényegi, kreatív részt maga az ember alkotja. Nem beszélve a mérnöki felelősségről, hiszen pl. az ökológiai elvek figyelembevételével kell egészséges, épített környezetet produkálni. 

Szántó László okl. építőmérnök, az MMK Tartószerkezeti Tagozatának elnöke; Dr. Hajtó Ödön okl. építőmérnök, az MMK alapító elnöke; Liska András, a HBM-i Mérnöki Kamara elnöke; Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere; Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke

A Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara által rendezett kiállítás június 7-ig látható.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: