Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Megújult Hajdúhadház főtere

Augusztus 19-én átadták a felújított városházát, két szobrot, és a Bocskai tér előtti útszakaszt is.

Az ünnepség egyben augusztus 20-ához is kapcsolódott, Szent István tetteiről is megemlékeztek.

Csáfordi Dénes polgármester hangsúlyozta: őseink iránti tisztelet és kötelesség, hogy a régi épületeket megőrizzük, ezért a 2018-ban indult fejlesztés részeként több intézmény is megújult. 


Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke pedig köszöntőjében a kereszténységbe és a családba vetett hit erejét hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: az emberek közösségben élnek, ehhez közösségi tereket alakítanak ki, és fontos, hogy érezzék, a városvezetés által megfogalmazott célok az ő érdekeiket képviseli. Ebben Hajdúhadház az élen jár a Bocskai tér felújításával. 


Tasó László országgyűlési képviselő is jelen volt a rendezvényen, aki Szent István király tetteit méltatta. Azt mondta: az elmúlt ezer év bizonyította, hogy egyetlen járható út van a magyarok számára, ami a megmaradást jelenti és esélyt a jövőre, ez pedig Szent István útja.

Az ünnepséget a Taipei ifjúsági Táncszínház előadása színesítette.  

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: