Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Két beruházást is átadtak Sámsonkertben

Az utak és az egészségügyi szolgáltatások színvonala is javult a településrészen.

Szeptember 19-én az egyik fontos útszakaszt, a Szűcs utcát adták át. 840 méteren történt korszerűsítés, melyre a Vidékfejlesztési Program pályázatán nyert 54 millió forintot Hajdúsámson, 44 millió forintot pedig az önkormányzat biztosított a rekonstrukcióhoz.

 

Ugyanezen a napon orvosi rendelő előtt is tartottak ünnepélyes átadót, ahol Antal Szabolcs polgármester megköszönte a beruházásban résztvevők munkáját és elmondta: a rendelő megvalósulásával az itt lakók régi álma vált valóra. 


A 250 négyzetméteres intézmény a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával épült, 103 millió forintból, ebből 21 milliót a város adott. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke beszédében azt mondta: Hajdúsámson az egyik legjobban fejlődő és az egyik legélhetőbb település a megyében, hiszen itt minden adott, ami alapvetően szükséges az életminőség javításához: újulnak az utak, az egészségügyi rendelő meglétével nő a biztonságérzet, a folyamatos fejlesztések pedig munkahelyeket teremtenek. 


A beruházásnak köszönhetően a településrész már önálló felnőtt orvosi és gyermekorvosi rendelővel, valamint védőnői szolgálattal rendelkezik.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: