Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Büszkék a falu konyhájára

Joggal: Berekböszörményben itt dolgozzák fel a helyi vágóhídról érkező húst, valamint a helyben termelt zöldségeket és gyümölcsöket.

A konyhai dolgozók már méltó körülmények között látják el a közintézményi étkeztetést; az önkormányzat mintegy 40 millió forintot nyert pályázaton az épület korszerűsítésére.

A konyha melletti területen 50 millió forintos támogatásból (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pedig felépült az idősek nappali ellátási intézménye. A régen várt beruházásra azért is volt szükség, mert az eredeti, lebontott épület olyan elavult volt, hogy már csak évente tudták rá a működési engedélyt megújítani. 

Az épületek ünnepélyes átadóját október 7-én tartották, ahol Nagy Ernő polgármester mutatta be a beruházás részleteit. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke méltányolta a fejlesztést, hiszen mint mondta: nem mindegy, hogy egy település hogyan és milyen körülmények között gondoskodik azokról, akik idős korukra ellátásra szorulnak. 


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: