Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Egymást érik a fejlesztések Vámospércsen

Október 4-én egyszerre tartottak záró- és nyitórendezvényt a településen.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon 122 millió forintot nyert az önkormányzat a helyi közművelődési egyesülettel közösen „A hajdúhagyományok turisztikai fejlesztése Vámospércsen” című fejlesztésre. Az összegből létrehozták a Hajdú Kiállító és Bemutató termet, melynek közelében egy Tematikus játszótér is várja a gyerekeket. A beruházás célja a történelmi hajdú öntudat emelése. 


Egy másik projekt pedig most vette kezdetét, melyre 800 millió forint áll rendelkezésre. A munkálatok során felújítják a Művelődési Házat, rendbe teszik a mellette lévő parkot, megújítják a városi piacot, és egy Jóléti Park is létesül, melyhez utat is építenek. A fejlesztés hozzájárul a városi zöld környezet megteremtéséhez. 

Az ünnepélyes rendezvényen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke dicsérte a vámospércsi közösség összetartó erejét. Az elmúlt időszak fejlesztései is azt mutatják, hogy itt jó élni, ez pedig a lakosság közösen megfogalmazott céljainak is köszönhető.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: