Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Emlékfutás a hősökért

A katonák október 21-én, délelőtt 9-kor indultak Debrecenből, a Kossuth térről.

A Szabadság Napja Emlékfutáson hivatásos, szerződéses, katonai kadétok, önkéntes katonák vesznek részt, akik három nap alatt huszonkét települést érintve, október 23-án, mintegy 289 km-es táv után érkeznek meg Budapestre.

A váltó indulása előtt Pajna Zoltán köszöntötte a résztvevőket. Beszédében felidézte a 30 évvel ezelőtti eseményeket. Mint mondta: 1989-ben Debrecenben is közel 3 ezer fős megmozdulás volt, emlékezvén ezzel az októberi hősökre. Eközben Budapesten az ellenzéki kerekasztal kiharcolta azt, hogy legyen Magyarországon köztársaság, úgyhogy ez a két ünnep kicsit összekapcsolódik. Hozzátette, hogy a mostani emlékfutás azoknak a katonáknak a kitartását, bajtársiasságát hivatott jelképezni, akik életük árán is odaálltak a szabadság eszméje mellé.

Pajna Zoltán nemzeti emlékszalagot kötött a katonafutók stafétabotjára, majd ünnepélyesen is elindította a váltót.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: