Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Régóta várták, most megvalósult

A kismarjaiaknak már nem kell utazgatniuk, helyben megkapják a korszerű orvosi szolgáltatást.

A település rendelőjét felújították, erre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében nyert az önkormányzat mintegy 49 millió forintot.

A fejlesztés ünnepélyes átadóját október 9-én tartották, ahol Farkas István Attila polgármester elmondta: a közvetlen cél az volt, hogy a lakosság számára egy megfelelő infrastruktúrális ellátottsággal rendelkező orvosi praxist hozzanak létre. Így már nem kell a lakosságnak a Létavértesen található kistérségi járóbeteg-szakellátó központba utazniuk. Az elnyert támogatásból korszerű eszközöket szereztek be, akadálymentesítettek, és sikerült javítani az épület energiahatékonyságát is. 


Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta, hogy megyeszerte nagyon sok orvosi rendelőt sikerült felújítani, példaként a csökmőit, a berettyóújfaluit és a hosszúpályit említette. Ez összecseng a kormány azon céljával, hogy a fiatalokat helyben tartsa. 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke pedig azt mondta: 1,4 milliárd forintos forrás érkezett a megyébe az egészségügyi alapellátás fejlesztésére és 18 orvosi rendelőt sikerült korszerűsíteni. Úgy fogalmazott: ezentúl már a kismarjai lakosok is azt a megérdemelt szolgáltatási környezetet kapják, amely ma már nem luxus.

A szalagot Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke, Dr. Bodnár Ilona, Kismarja háziorvosa, Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő és Farkas István Attila polgármester vágta át. 


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: