Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Mostantól minden szolgáltatás egy helyen

Görbeházán már egy épületben vehető igénybe a család- és gyermekjóléti szolgáltatás, az idősek nappali ellátása, a házi segítségnyújtás, az étkeztetés és a tanyagondnoki szolgálat.

A szociális alapszolgáltatások
fejlesztése a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program egyik pályázata
által valósult meg, 68 millió forintból.

A Szociális Gondozási Központ, Család-
és Gyermekjóléti Szolgálat az Iskola u. 22. alá telepítette szolgáltatásait,
ehhez pedig szükség volt az épület felújítására. Többek között energetikai
korszerűsítést végeztek, melynek keretében korszerű műanyag nyílászárókat
szereltek be, megtörtént a külső hőszigetelés, a belső terekben kicserélték az
elavult lámpákat, akadálymentesítettek, napelemeket szereltek fel és a gépészeti
rendszert is átalakították.

Az épület ünnepélyes átadóját november
21-én tartották, ahol Giricz Béla Lászlóné polgármester köszönetét fejezte ki a
kivitelezők és a munkálatokban résztvevők felé.

Az eseményen Ambrus Ilona
gazdálkodásért felelős államtitkár is részt vett, aki hangsúlyozta: az önkormányzat
ügyesen használta ki a pályázatok adta lehetőségeket, hiszen az elmúlt években
számos épület újult meg a településen.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat
nevében Pajna Zoltán elnök méltatta a beruházást. Úgy fogalmazott: az állam fontosnak
tartja, hogy a vidéki életet vállalóknak is teljes értékű életük legyen. Kiemelte
továbbá a szociális területeken dolgozók fáradhatatlan, odaadó munkáját, majd hangsúlyozta:
minden ellátásra szorulónak tudnia kell, hogy van kihez fordulni, senki sem
marad egyedül.

Görbeházán a fejlesztés által megvalósult
egy olyan ügyfélbarát környezet, ahol a rászorulók szociális helyzetének, korának
és egészségi állapotának megfelelő ellátás biztosítanak, hiszen mostantól egy
helyen elérhető minden szolgáltatás.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: