Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Tavasszal újabb fásítási program indul

Az Agrárminisztérium novemberben hirdette meg Országfásítási Programját, melyben 86 település környékén 2 millió facsemetét ültettek el az állami erdőgazdaságok.

A program az ország erdősültségének növelésével, ezáltal több ezer tonna szén-dioxid megkötésével járul hozzá a klímavédelemhez. 

Annak érdekében, hogy az intézmények, iskolák, óvodák, önkormányzatok, civil szervezetek is részt tudjanak vállalni az országfásításban, hamarosan egy újabb, több mint 500 millió forintos program indul. Ezzel iskolaudvarok, parkok fásítását támogatják. 

A kormány három-öt év alatt mintegy 25 ezer hektár erdő telepítését tervezi az országban, ez nagyságrendileg 100 millió csemete elültetését jelenti. 

Az ország területének több mint 21 %-át borítja (jogilag is meghatározott) erdő. A cél az, hogy ez az arány legalább 27 % legyen. 

Hajdú-Bihar megyében az elmúlt évtizedben az erdőterületek aránya megduplázódott. Erdőgazdálkodási célú terület nagysága 28 180 ha, 47 % állami, 52 % magántulajdonú erdő, 

1-2 % közösségi. A több mint 28 ezer ha erdőből 675 ha uniós pályázati támogatásban részesülő telepített erdő. A megyében az erdőgazdaság meghatározó szereplője a nyírségi területek állami erdeinek jelentős részét kezelő Nyírerdő Zrt., mely négy erdészetet működtet Hajdú-Biharban. Gúthi erdészetének (7 818 ha) dísze az 5 175 hektárnyi kiterjedésű Gúthi erdőtömb, mely az Alföld legnagyobb összefüggő, zárt gyöngyvirágos tölgyesét és a Nyírség egyik legszebb akácállományát foglalja magába. A cég debreceni (8 600 ha) és halápi (7 100 ha) erdészete mellett a hajdúhadházi érdemel említést: utóbbi 5 200 hektárnyi területe Nyírségen kívüli tájakra is kiterjed.

A hajdú-bihari erdőterületek növekedésének fenntartása a megye klímastratégiájában is meghatározott cél. Fontos, hogy az erdőtelepítés – amennyiben lehetséges – őshonos fafajokkal, illetve ahol ez nem valósítható meg a változó környezeti feltételeknek ellenálló állományokkal történjen és ne csak állami területeken, hanem magánterületeken is végbe menjen.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: