Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Támogatás a falvak közösségeiért

Újabb pályázatok jelentek meg a Magyar Falu Programban a falvak közösségeinek megerősödésére, illetve a nemzeti és helyi identitástudat megszilárdítására.

A kormány által meghirdetett két új pályázat az egyházi, illetve önkormányzati tulajdonú közösségi tér ki- és átalakítására, valamint foglalkoztatás támogatására adnak lehetőséget 10 milliárd forint keretösszegben.

Támogatás igényelhető a közösségi terek építésére, felújítására, közösségi programszervező foglalkoztatására. Mind az önkormányzati, mind az egyházi pályázati kiírások esetében a közösségi épületek külső és belső tereinek építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére 30 millió forintos összeghatárig igényelhető támogatás, közösségszervező személy bértámogatására pedig közel 3 millió forintig.

A pályázatok hozzájárulnak a helyi közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés javításához, a társadalmi felzárkózás segítéséhez, ezáltal a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

A pályázati felület várhatóan április 22-én nyílik meg, a pályázatokat pedig a tervek szerint május 22-éig lehet benyújtani.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: