Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

„ÖSSZETARTOZUNK”

Ez volt az idei, május 24-től június 4-ig tartó XVI. Hargitai Megyenapok mottója, melyet ezúttal a virtuális térben rendeztek.

A rendezvénysorozat évek óta találkozási pontnak számít a testvérmegyei kapcsolatok keretében. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat ezért fontosnak tartotta, hogy a koronavírus-járvány által kialakult rendkívüli helyzet ellenére idén is részt vegyen rajta. A 10 nap alatt számos online program várta az érdeklődőket, és Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke is megosztotta gondolatait a határon túli magyar közösség számára. A rendezvénysorozat záró részeként június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján online ünnepi kerekasztalt rendeztek a testvérmegyék és magyarországi partnerek részvételével, ahol a konferencia résztvevői – a szövetség további erősítéseként – közös nyilatkozatot fogadtak el. A dokumentumot a magyarországi testvérmegyék és testvértelepülések képviseletében Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés, és a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke olvasta fel és írta alá. Hiszen ahogy a nyilatkozat is fogalmaz: 

„Hisszük, hogy a közös nyelv és a közös történelmi emlékezet alapot teremt egy alkotó együttműködésnek. Településeink sok évszázados története szintén összeköt bennünket. Hisszük, hogy nemcsak múltunk, hanem a jövőnk is közös, határok fölötti. Együttműködésünk pedig hasznos térségeink, településeink valamennyi lakója számára, nemzetiségtől függetlenül. 

A Kárpát-medence lakói számára, az elmúlt száz év történéseit tekintve, talán az utóbbi évtizedekben nyílt a legtöbb lehetőség kapcsolataik erősítésére. Hosszú évek böjtje után megérhettük, hogy a testvéri kezek felénk nyúlhassanak, hogy együtt, összefogva, egymást támogatva, egymást erősítve – ki-ki a maga helyén és a maga tehetsége szerint – építse a jövőt, határoktól függetlenül. A jelen kedvező nemzetközi szövetségi rendszerei, viszonyai által biztosított lehetőségekkel élni szeretnénk, hogy ezáltal is gyarapítsuk közösségeinket, illetve az általuk lakott vidékeket.

A számunkra fájdalmas történelmi eseményeket, sorsdöntő pillanatokat nem feledve, de a jövőbe tekintve kívánjuk folytatni együttműködésünket. Fontosnak tartjuk, hogy ennek a szimbolikus jelentősége mellett a gyakorlati jellege is megmaradjon. Együtt erősebbek vagyunk, együtt új távlatokat nyithatunk!

A kölcsönösség jegyében tovább erősítjük testvérkapcsolatainkat, és Kós Károly intelmeit megfogadva: „Fogunk hát építeni új, erős várakat a régi Istennek.” „

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: