Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Megerősítették a 42-es főút bárándi szakaszát

2,6 kilométeren újították fel az utat a Magyar Falu Program keretében, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, 377 millió forintból.

A főút településen átmenő szakasza jelentős forgalmat bonyolít le, a korszerűsítés elengedhetetlen volt.

Az ünnepélyes átadót szeptember 10-én tartották Báránd központjában, ahol Bodó Sándor államtitkár, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: ez az út egykor közel sem ilyen terhelésre épült, így nem is volt kérdés, hogy erre a fejlesztésre áldozni kell.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke azt mondta, Báránd követendő példa az összehangolt fejlesztések tekintetében, hiszen nemrég iparterület-fejlesztés apropóján is ünnepelt a település. 


Dr. Kovács Miklós polgármester az infrastruktúrális fejlesztések fontosságáról beszélt és hangsúlyozta: 2020 a település életében az útfelújítások éve volt, hiszen a Magyar Falu és a Vidékfejlesztési Programoknak köszönhetően számos szakasz lett korszerűbb. Mint mondta: a 14 kilométernyi belterületi útból csaknem 8 kilométernyi újult meg.

Az esemény végén Szoták Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója ismertette a kivitelezés részleteit.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: