Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Napelem került a böszörményi húsfeldolgozóra

Szeptember 11-én tartották az átadó ünnepséget, ahol elhangzott: további tervek is vannak.

Kiss Attila polgármester a rendezvényen azt mondta: a napelem a hosszútávú működtetés szempontjából a fenntarthatóságot biztosítja, hiszen az üzem éves energiafelhasználásának nagyjából az 1/3-át fedezi. Hozzátette, hogy vannak még tervek; pl. a Böszörmény Kincse logóval ellátott termékeit szeretné a város saját mintaboltjában árusítani.

Dr. Tiba István országgyűlési képviselő beszédében úgy fogalmazott: a húsfeldolgozó elindítása egy jól átgondolt folyamat volt. Szerinte fontos minden olyan lehetőséget kihasználni, mely által gyarapíthatjuk a helyi értékeket.

Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is részt vett az eseményen, aki azt mondta: a megyei önkormányzat minden területen segíti a településeket. Hatékony eredmény az állam, az önkormányzat, és a vállalkozás közös gondolkodásával érhető el. 

Dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár pedig elmondta: közös cél a helyi gazdaságfejlesztési igények kielégítése, elsősorban a helyben rendelkezésre álló erőforrások mozgósításával. Ez a pandémiás időszakban különösen fontos. Tájékoztatta továbbá a jelenlévőket, hogy az ország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenségek csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programot a Belügyminisztérium kidolgozta, ennek első elemét a múlt évben indították, a második elemét pedig idén. Ez 50-50 település gazdaságfejlesztési lehetőségét teremti meg. Ebbe a megyei önkormányzatokat is bevonták, hogy segítsék a településeket a programok előkészítésében, a projektek elkészítésében. A másik Belügyminisztérium által tavaly indított program a felzárkózási települések programja, amely döntően a társadalmi hátrányok kiküszöbölésére szolgál. Ez összesen 67 települést érint. 


Az átadón elhangzott továbbá, hogy a napelemtelepítés célja az energiamegtakarítás mellett az is, hogy – a folyamatos sertéshúsár-emelkedés ellenére – a városi közétkeztetésben tarthatók legyenek az árak. Mindemellett a megújuló energia alkalmazása hozzájárul az ország klímavédelmi programjához is. 

A beruházást a Belügyminisztérium támogatta, a „2019. évi Járási startmunka mintaprogram” keretén belül, 18 és fél millió forinttal.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: