Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Szalagot vágtak Fülöpön

Az iskolában tartottak átadó ünnepséget; az intézmény teljesen megújult.

Néhány éve még az iskola megmentése volt a cél, mostanra viszont példátlan fejlődésen ment keresztül az intézmény. Ezt Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke mondta a szeptember 1-jei ünnepségen. 


A Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában Soltész Miklós, egyházi és nemzeti kapcsolatokért felelős államtitkár is jelen volt, aki a vidéki életforma fontosságát hangsúlyozta. 


Tasó László országgyűlési képviselő beszédében úgy fogalmazott: az igazi erőtartaléka Magyarországnak a vidéki emberekben van.

Hutóczki Péter polgármester szerint pedig a most átadott beruházásnak meg kell látszani idővel a gyermekek tudásában és a közösség összefogásában is.

Popovics Ferencné iskolaigazgató köszöntőjében elmondta, hogy 2016-tól, mióta átvette a KLIK-től az iskolát a Debrecen-Nyíregyháza Egyházmegye, számos változás indult el. Ez már a második átadó ünnepség.

Az esemény végén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök megáldotta az épületet. 

A fejlesztés 156 és fél millió forintos támogatással valósult meg az EFOP (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program) keretében. A beruházás részeként egyebek mellett megújult a tornaterem, megszépült az udvar, festettek, hőszigeteltek, valamint sporteszközöket telepítettek.

(fotók:haon.hu)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: