Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Tavaszra elkészül az új idősek otthona Komádiban

A bokrétaavató ünnepséget szeptember 3-án tartották.

Az eseményen elhangzott, hogy júniusban kezdte a munkát a kivitelező, és mára már a tetőszerkezetet is felkerült. Következik a cserepek felhelyezése és a nyílászárók beépítése, ezután pedig kezdődhetnek a belső munkálatok. A több mint 700 négyzetméter alapterületű  épületet várhatóan 2021 májusában adják át. Az otthonban 2-3 ágyas szobákat alakítanak ki, lesz közösségi tér, ebédlő és nővér szoba is.

Tóth Ferenc polgármester elmondta: Komádinak régi vágya teljesül a korszerű és kényelmes idősotthon megvalósulásával, melyet a kormányzat egyszeri 200 millió forintos támogatása tett lehetővé. Ezáltal kiválthatók az eddig két telephelyen működő, több mint száz éves, korszerűtlen épületek, valamint az ellátottak száma is emelkedhet, az eddigi huszonötről harminchatra.

Az eseményen a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Bulcsu László alelnök képviselte. 

(fotók:haon.hu)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: