Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Felújított utakat adtak át Tépén

A település folyamatosan pályázik; a rövid távú tervek között van a ravatalozó felújítása, valamint a település központjából a 47-es útig vezető kerékpárút építése is.

Felújított utakat adtak át TépénEzt Balogh András polgármester mondta az átadó ünnepségen, október 1-jén. Az eseményen részletezte a beruházást, melyre a Magyar Falu Program keretében volt lehetőség. A Táncsics Mihály és a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca lett felújítva, előbbi 15, utóbbi 10 millió forintból. 

Felújított utakat adtak át Tépén

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő is jelen volt az eseményen, aki úgy fogalmazott: fő törekvés a jó élethez szükséges alapfunkciók biztosítása. A kormány kiemelten támogatja a vidéki életformát, így számos kisebb település jelentős fejlődést tud felmutatni. 

Felújított utakat adtak át Tépén

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke pedig azt mondta: 2014 óta Hajdú-Biharba jelentős európai uniós források is érkeztek, ezek szétosztásáról soha nem volt vita a megyei közgyűlésben, hiszen a megyei önkormányzat a települések javaslatait, igényeit vette figyelembe. Hozzátette: a 2021-2027-es európai uniós költségvetési keretből a kormány határozata alapján a Magyarországnak járó források legalább 20 százalékát kell területfejlesztésre fordítani.  A rendszer továbbra is a megyei önkormányzatokon keresztül fog működni, így a közgyűlés a jövőben is várja a települések fejlesztési javaslatait. 

Felújított utakat adtak át Tépén

Felújított utakat adtak át Tépén

Felújított utakat adtak át Tépén

Felújított utakat adtak át Tépén

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: