Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Előtérben a biológiai sokféleség

Izgalmas nemzetközi ülésnek adott otthont a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat – igaz, a járványügyi helyzetre való tekintettel csak az online térben találkoztak a RENATUR projekt partnerei és szakemberei.

Az Interreg Europe program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásában megvalósuló együttműködés célja a városkörnyéki nyílt területek természetvédelmi szempontú kezelésének fejlesztése, az itt található természeti értékek-természeti örökség megőrzése és fenntartható kiaknázása.

A 2021. április 27-én digitális keretek között megrendezésre került munkaülés és szakmai fórum a megyei önkormányzat cselekvési tervének kidolgozását hivatott segíteni. A projekt hazai szakértő csoportjának aktív közreműködésével lengyel, német, belga, szlovén és spanyol szakemberek cseréltek tapasztalatot és fogalmaztak meg javaslatokat Hajdú-Bihar megye vonatkozásában a zöld infrastruktúra koncepció települési szintű integrálása, illetve az ökoszisztéma szolgáltatások megfelelő döntéshozói és lakossági kommunikációjának témájában.

A rendezvény során lehetőség nyílt arra, hogy egyrészt a megyei önkormányzat szakemberei, illetve a megyei szakértői csoport tagjai ismertessék a hazai jogszabályi és szakpolitikai kereteket, a hasonló témában zajló nemzetközi együttműködéseket, másrészt egy településre, Nádudvarra fókuszálva bemutatásra kerüljenek a jövőt érintő konkrét települési igények.

A külföldi partnerintézmények szakemberei az ülést követően fogalmazzák meg részletes javaslataikat, melyek a későbbiekben részben vagy egészben beépítésre kerülnek a 2022-ben kidolgozásra kerülő megyei cselekvési tervbe.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke köszöntötte az ülés résztvevőit.

Az eseményt a megyei önkormányzat Nemzetközi Csoportja – Szabó Tünde, Tuska-Mátrai Melinda és Karácsonyi Judit – szervezte.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: