Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Összefogás a vidéken élők jobb életminőségéért

Részletesen is bemutatták a hamarosan induló Magyar Falu vállalkozás-újraindítási programot.

„Összefogva, együttműködve tudunk térséget fejleszteni!” – ezt Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke mondta az április 14-én tartott online fórumon. Hozzátette, a Magyar Falu Programban megfogalmazott intézkedések azt a célt szolgálják, hogy jobb életminőséget lehessen biztosítani a vidéken élőknek, és ez a lehetőség is erre hivatott. Felajánlotta továbbá a vállalkozásoknak a segítséget a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség nevében is a pályázatok előkészítése, lehívása tekintetében.

Miklóssy Ferenc, a tájékoztatót szervező megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke pedig elmondta, hogy a tavasszal megjelenő kiírásra nagy az érdeklődés mind a vállalkozók, mind az önkormányzatok részéről. A cél, hogy minél több vállalkozás éljen a lehetőséggel, ennek érdekében a megyei kamarák is bekapcsolódnak a program népszerűsítésébe. 

A részleteket György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára ismertette. Előtte elmondta, hogy a programot három körben tervezik megnyitni, ez lesz az első, melynek három célja van: 

  • megerősíteni a helyben már meglévő munkahelyeket, 
  • javítani a szolgáltatás-minőséget (pl. technológiai megújulás), 
  • olyan munkavállalókat foglalkoztatni, akik helyben még szabadon rendelkezésre állnak. 

A kormány első körben 25 milliárd forint értékű támogatást nyújt a hazai mikrovállalkozások komplex fejlesztéseinek megvalósítására. Ez most először nem tisztán hazai, hanem részben európai uniós forrásból valósul meg. A program az ötezer főnél alacsonyabb lélekszámú településeken fejlesztő, legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkező, kevesebb, mint tíz főt foglalkoztató egyéni és társas mikrovállalkozásokat célozza meg. Egy cég 2-10 millió forintot kaphat, a forrás kombinálható a 10 milliós újraindítási gyorskölcsönnel. 

A program indulási ideje egyelőre nem ismert. A kiírás a palyazat.gov.hu oldalon jelenik majd meg.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: