Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Kinőtték a régit

Új iparterületet adtak át május 27-én Berettyóújfaluban.

A már meglévő 26 és fél hektáros ipari park mellé egy másikat is kialakítottak, 3,3 hektáron. A beruházás során egyebek mellett kiépítették a közműhálózatot és aszfaltos út is készült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert 625 millió forintos támogatásnak köszönhetően. 

Az eseményen Vitányi István országgyűlési képviselő azt mondta, az elkészült a 4-es főút és a 35-ös autópálya alkalmat adott az utak mentén lévő településeknek arra, hogy kihasználják azok előnyeit, Berettyóújfalu pedig remekül megragadta a lehetőséget. Hozzátette, hogy a régi ipari park azonban betelt, ott jelenleg mintegy 40 vállalkozás működik, munkát biztosítva 300 embernek. Az új iparterület célja is a munkahelyteremtés és a gazdaságfejlesztés. 


Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy a környező települések polgármestereinek komplexen kell gondolkodniuk, hiszen nagyobb befektetések csak olyan helyeken tudnak megvalósulni, ahol megfelelő munkaerő van. A kisebb településeknek az a feladatuk, hogy élhető helyet biztosítsanak a helybélieknek, a nagyobb településeken pedig fontos, hogy legyenek oktatási, egészségügyi, kulturális, idegenforgalmi és ipari befektetési lehetőségek. Hozzátette: Hajdú-Bihar megyében a 2021-2027-es uniós fejlesztési időszakban is várhatóan 5 milliárd forintot lehet majd iparterületek fejlesztésére fordítani.

Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere Debrecen hatalmas húzóerejére is rávilágított. Továbbá úgy fogalmazott: a szakképzés által biztosított munkaerő miatt vonzóvá válhat az egész bihari térség, a határ túloldalának a becsatlakozásával pedig egy ígéretes perspektívát lehet nyújtani. Mint mondta, a városban jelenleg is futnak még és hamarosan zárulnak is TOP-os pályázatokból megvalósuló kivitelezések.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: