Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Teltház előtt tartott előadást Dr. Zacher Gábor Hajdúhadházon

A neves toxikológus a megyei önkormányzat támogatásával érkezett a város polgármesteri hivatalába.

A június 9-i előadást „Járvány, függőségek, poszt-covid és a jövő” címmel tartotta a főorvos helyi iskolásoknak és pedagógusoknak. 


A programra a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat nyert forrást az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyik pályázatán. Az EMMI ugyanis idén a megyei önkormányzatok bevonásával, pályázati úton támogatja a Kábítószer Egyeztető Fórumokat. A program főként a szenvedélybetegségekkel kapcsolatos koordinációs tevékenységekre, valamint a helyi és megyei szintű együttműködés javítására irányul. 

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elhivatott az egészséges életmód segítését szolgáló célkitűzések megvalósításában, a drogfogyasztás visszaszorításában és annak megelőzésében. A megyei önkormányzat korábbi pályázatok (EFOP) kapcsán is feltárt már problémákat a témában, pl. egészségügyi prevenciós programok vagy helyi esélyegyenlőségi programok által és megállapítható, hogy a kisebb településeken is gondot okoz a drogfogyasztás és az abból következő kedvezőtlen élethelyzetek kezelése. Ezért is volt fontos a megyében már működő KEF-ekkel történő közös felelősségvállalás és szoros együttműködés. A megyei önkormányzat koordináló szerepet vállalt a KEF-ek eredményességében, erre a célra a minisztérium pályázatán 2,3 millió forintot nyert, mellyel 5 szervezet programjait támogatja. 

A hajdúhadházi program volt az első, ahol nagy sikerű, érthető és szemléltető előadás után 

Tasi Sándor, a megyei önkormányzat alelnöke a téma fontosságát hangsúlyozta. Örömmel tapasztalta, hogy a diákok érdeklődve hallgatták végig a prezentációt. Úgy véli, a humánerőforrással való gazdálkodás, a betelepülő vállalkozások munkaerőforrás igényeinek kielégítése miatt is fontos az emberek mindennapi dolgait segíteni, feltárt problémáit megoldani. Az ilyen rendezvények erre is alkalmasak. 


A közeljövőben a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokkal karöltve Hajdúnánáson, Debrecenben, Hajdúsámsonban és Hajdúböszörményben is várható hasonló rendezvény. 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: