Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Újabb szakasszal bővült a megye kerékpárút-hálózata

Sáránd – Derecske közötti 4 és fél kilométeres szakasz már őszre elkészült, a járványhelyzet miatt azonban hivatalosan csak június 16-án adták át.

Az éghajlatváltozás mérséklését, valamint a közbiztonság javítását támogató fejlesztés az EU Terület- és Településfejlesztési Operatív Programjának keretében valósult meg, mintegy 350 millió forintból. Az új szakasz kapcsolódik már meglévő kerékpárúthoz, így Sárándot hálózatba kapcsolja, valamint lehetőséget biztosít a későbbiekben megvalósuló (pl. Mikepércs-Sáránd) kerékpárutak csatlakozására. 


Az átadó ünnepségen Dézsi András polgármester bemutatta a beruházás folyamatát és köszönetet mondott a közreműködők segítségéért. Elmondta továbbá, hogy a bicikliúthoz saját forrásból fedett kerékpáros pihenőt is kialakítottak.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az egészség, a mozgás fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, többek között ebből a célból is 2010 óta több, mint 1600 kilométer kerékpárút épült és nagyon sok aktív turisztikai fejlesztés valósult meg, valamint számos olyan pályázatot hirdetnek meg a települések számára, amelyek a mindennapi és a turisztikai mozgást lehetővé teszik. Hamarosan kiírják például a bringapark pályázatot.

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő azt mondta, balesetmegelőzés szempontjából is fontos volt ez a beruházás, hiszen ezen a szakaszon már akkora a forgalom, hogy életveszélyes az út szélén kerékpározni. 


Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke pedig úgy fogalmazott, számos turisztikai fejlesztés valósult meg a megyében az elmúlt időszakban, ezeket is összefogja a kerékpárút-hálózat. Hozzátette továbbá, hogy a 2021-2027-es európai uniós fejlesztési időszakra vonatkozóan látható, hogy csaknem 77 kilométernyi kerékpárút-fejlesztésre már megvan a fedezet.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: