Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Újabb színvonalas előadás érkezik a megyébe

Ezúttal Hajdúdorogon várják a színházkedvelőket.

Június 8-án, kedden a Pesti Művész Színház érkezik a mozi udvarára, a Csókos asszony című előadással. A 18 órakor kezdődő, két felvonásból álló operettet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat jóvoltából ingyenesen tekinthetik meg a látogatók.

Ez annak a támogatásnak köszönhető, melyet az Európai Unió 2014-2020-as fejlesztési időszakában nyert a megyei önkormányzat, „A hajdú hagyományok nyomában” című projektjének megvalósításához. Ennek keretében közösségi, térségi, megyei és települési identitást erősítő akciók valósulnak meg. Ezáltal fejlődik a közösség egymás iránti felelősségtudata, a közösséghez való tartozás érzése, valamint a régi hagyományok, szokások, történelmi múltunk felelevenítése és ápolása.

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: