Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A következő időszakra tervezett fejlesztésekről indított egyeztetés-sorozatot a megyei önkormányzat

A megyei közgyűlés július 9-ei ülésén fogadta el Hajdú-Bihar Megye Integrált Területi Programját a 2021-2027 fejlesztési időszakra vonatkozóan, a megbeszéléseken ennek részleteit taglalják.

A fejlesztési elképzeléseket a következő hetekben a településekkel külön-külön is egyezteti a megyei önkormányzat; az első állomás Hajdúböszörmény volt. A környező települések polgármesterei, jegyzői voltak jelen a szeptember 8-i megbeszélésen, ahol Tiba István, a térség országgyűlési képviselője a fejlesztések sikeres megvalósítása érdekében hangsúlyozta a megyei önkormányzattal való együttműködés fontosságát, hatékonyságát. 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke pedig ezúttal is kiemelte, míg az előző, 2014-2020-as európai uniós periódusban 49,6 milliárd forint lehívására volt lehetőség (a ciklus végére ez a többletforrásoknak köszönhetően 62 milliárdra nőtt), a 2021-2027-es időszakra mintegy 116,1 milliárd forint áll rendelkezésre. Hozzátette, ebben ezúttal Debrecen is benne van, a megyeszékhely csaknem 43 milliárd forintot tud majd felhasználni, így a megyei fejlesztésekre 73 milliárd forint jut. Pajna Zoltán bejelentette továbbá, hogy Hajdú-Bihar Megyei Integrált Területi Programját – 8 másik megye programjával együtt – már elfogadta Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Monitoring Bizottsága, így remélhetőleg hamarosan a kormány is jóváhagyja és néhány héten belül megjelenhetnek a TOP Plusz pályázati felhívások.

Tasi Sándor, a megyei önkormányzat alelnöke pedig beszédében azt mondta, a megye és a megyei jogú város vonatkozásában még sohasem volt ilyen jó kapcsolat, mint most. Mint mondta, ennek többek között a pontos elszámolás és a megfelelő szakmai stáb a kulcsa. 

Az ITP (Integrált Területi Program) részleteit Czapp Zsuzsa, a HMBÖ Fejlesztési, Tervezési és Stratégiai Osztálya Fejlesztési csoportjának vezetője ismertette

A TOP Plusz várható felhívásairól a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség munkatársa, Tárkányi Judit tartott tájékoztatót

Nehéz Beáta, a Tungsram Kereskedelmi Projektek igazgatója a településfejlesztésekkel kapcsolatos digitális és okos megoldásokat mutatta be. 


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: