Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

A történelmet nem elég olvasni; át is élhetjük

Erre interaktív kiállítások segítségével nyújt lehetőséget a most megnyílt Hajdú Látogatóközpont Vámospércsen.

Szeptember 11-én ünnepélyes keretek között adták át az intézményt, melyre a megyei önkormányzat koordinálásával az Európai Unió Terület- és Településfejlesztési Operatív Programja által nyert 122 millió forint támogatást a település. A beruházás célja a történelmi hajdú öntudat és a hajdúvárosok kiemelt szerepének erősítése, Bocskai korának megidézése. 


Ménes Andrea polgármester az átadón úgy fogalmazott: „Tudtuk, hogy csakis egy hajdútörténeti intézmény lehet számunkra a múlthoz vezető iránytű. Annak záloga, hogy a hajdú hagyományokat átmenthessük a jövő generációinak. Egy régi törekvés valósult meg a Hajdú Látogatóközpont létrejöttével, amely vegyíti a múlt gazdagságát és a jelenkor technikai újításait.”

Tasó László, a térség országgyűlési képviselője pedig hangsúlyozta, Vámospércsen a településvezetésnek kiemelten fontos a nemzettudat, az ország szeretete, a hagyományőrzés és a saját identitás megformálása, brenddé alakítása, erre pedig most különösen nagy szükség van. 

Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke szerint a Bocskai és a hajdú kultusz biztos alapot nyújt arra, hogy a 21. században ilyen múzeumok jöhessenek létre. A történelmet nem elég olvasni. Szükség és lehetőség is van arra, hogy interaktív kiállítások segítségével át is éljük azt. Elmondta továbbá, hogy a megyei önkormányzat is csatlakozik a hajdú múlt értékeinek megőrzéséhez: Bocskai kori szablyát készíttet, melyet a településeknek adományoz majd az összetartozás jegyében. 


A múzeum a Kézműves Házzal és a Hétpróbás Kalandparkkal igazi családi programot biztosít az idelátogatók számára. A épületben interaktív információs pult ad áttekintést a hajdúság eredetével, társadalmi hovatartozásával foglalkozó forrásokból, de látható egyebek mellett a hajdúk közös címere, több viaszból készült hajdú szobor, fegyvertár, idővonal, a kézművesudvar pedig múzeumpedagógiai foglalkozásoknak is helyet biztosít. Az épület mellett található a tematikus játszótér, ahol a gyerekek 7 játékos elemből álló próba segítségével bizonyíthatják, hogy kiváló hajdú válhat belőlük. 



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: