Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Folytatódott a MÍT – Nyíradonyban is felsorakoztak a helyi termelők

A megyei önkormányzat Megyei Ízek Találkozója elnevezésű, helyi termékeket népszerűsítő programsorozatának legfőbb küldetése a helyi termelők és a vendéglátóhelyek találkozása.

Szeptember 28-án már harmadik alkalommal rendezték meg a találkozót, ahol Tasó Béla, Nyíradony polgármestere köszöntőjében kiemelte, a helyi termelők által előállított termékek magas hozzáadott értéket képviselnek. Továbbá megköszönte a megyei önkormányzatnak, hogy csatlakozott ahhoz a kormányzati szándékhoz, melynek célja a helyi termékek előtérbe helyezése.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy azoknak a kistermelőknek szeretnének a piacra jutásban segíteni, akik eddig nem kaptak teret. Mint mondta, erre lesz lehetőség a 2021-2027-es időszakra vonatkozó foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködésről szóló kiírásokban is. Pajna Zoltán elmondta, hogy ezen a találkozón a vendéglátói oldalt – ezzel együtt pedig a rendezvény küldetését – Rédai Attila mesterséf képviseli, aki ez alkalomból a térség termelőinek portékáiból készített különféle fogásokat. 

Tasó László, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében szintén azt a törekvést hangsúlyozta, mely szerint a helyben megtermelt termékeket magasabb szintre kell emelni. Hozzátette, a kormány külföldre jutási lehetőséget is támogat, hogy a minőségi termék a határon kívül is méltón képviselje hazánkat, térségünket. Szerinte a helyben készült termékeket nem lehet egy lapon említeni a tömegárukkal, hiszen mindegyik egyedi, összetéveszthetetlen ízvilággal rendelkezik.  

Bulcsu László, HMBÖ-alelnök; Tuska-Mátrai Melinda,  HBMÖ-Fejlesztési Osztály;  Tasó László országgyűlési képviselő;  Pajna Zoltán, HBMÖ-elnök;  Tasó Béla polgármester;  Tasi Sándor, HBMÖ-alelnök

A gasztro-találkozón elhangzott továbbá, hogy a termelőknek érdemes regisztrálni a nemrég indult hajdubiharitermek.hu honlapra, mely szintén azt a célt szolgálja, hogy a helyi gazdálkodók, termelők könnyebben kapcsolatba kerüljenek a fogyasztókkal, a szolgáltatókkal. A megyei önkormányzat Hajdú-Bihari Termékdíjat is alapít, melynek elnyerésével lehetővé válik a Hajdú-Bihari Termékdíj logó feltüntetése a nyertes terméken, ezáltal is szimbolizálva annak minőségét. 

A Megyei Ízek Találkozója az EU Terület- és Településfejlesztési Operatív Programjának (TOP) a „Hajdú-Bihar megyei foglalkoztatási megállapodás, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés” című felhívása keretében valósul meg.

A MÍT következő helyszíne Hajdúnánás lesz. 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: