Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Night Light, avagy csillagainkban élő múltunk és jövőnk

Csillagos égbolt, fényszennyezés, asztroturizmus – e három témakör köré épült a Night Light projekt ötéves együttműködését záró, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat szervezésében megvalósult nemzetközi konferencia. A debreceni rendezvény keretében Európa számos régiója bemutatkozott, közösen értékelve a partnerség eredményeit és megfogalmazva a következő évek kihívásait.

A 7 ország 9 intézményének közreműködésével megvalósuló, a fényszennyezés visszaszorításán és a csillagos égbolt védelmén dolgozó ötéves projekt zárórendezvényén a megyei önkormányzat szakmai gárdáján és hazai szakértőkön túl spanyol, olasz, luxemburgi, holland, szlovén és dán szakemberek és döntéshozók képviseltették magukat.

Az esemény sajtónyilvános fotókiállítással és elnöki fogadással vette kezdetét 2021. szeptember 21-én a debreceni Kölcsey Központban.

A 2021. szeptember 22-23. között a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Árpád-termében zajló rendezvény betekintést nyújtott a partnerrégiók tematikus tevékenységeibe és az elmúlt években végzett sikeres szakmai munka eredményeibe.

A szakmai konferencia Tako Popma moderátor rövid üdvözletével, majd Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnökének nyitóbeszédével, illetve a projekt holland vezető partnerének képviseletében Avine Fokkens-Kelder videóüzenetével kezdődött.

Tako Popma moderálásával kezdetét vette a konferencia

Az első, „Az intelligens világítás perspektívái – a fényszennyezés kihívásai” címet viselő nap tematikájának központjában a fényszennyezés kérdése állt. Nemzetközileg elismert szakemberek, mint Dr. Lukas Schuler a svájci Dark Sky Switzerland, valamint 

Javier Díaz Castro, a spanyolországi La Palma szigetén fekvő Sky Protection Office képviseletében nem csupán felvázolták az elmúlt évtizedben történt technológiai és innovációs lépéseket, de képet adtak az előttünk álló évek legjelentősebbnek tartott kérdéseiről is.

A partneri bemutatkozások szekciójában az egyes régiók szakemberei ismertették azon eredményeket, melyek az ötéves közös munkának köszönhetően születtek – ez Hajdú-Bihar megye vonatkozásában a fényszennyezés elleni küzdelem területi tervezésbe történő integrálását, illetve egy világítástechnikai útmutató létrejöttéhez történő hozzájárulást jelent. 

Ezt követően moderált kerekasztal beszélgetés segítette az elkövetkezendő évek fényszennyezést érintő feladatainak megfogalmazását.

A konferencia második napja „A sötétség ötven árnyalata – Az éjszakai égbolt történetei” címet viselte, a téma fókusza pedig már egyértelműen az asztroturizmus területére helyeződött át. Számos nagyszerű partneri eredmény megismerésére nyílt lehetőség (Hajdú-Bihar megyében az asztro-gasztro túrák meghonosítása, illetve a pásztorhagyományok és a csillagos égbolt kapcsolatát bemutató vándorkiállítás), a további fejlesztések és elképzelések megfogalmazását pedig egy tapasztalt gyakorlati szakember, José Jimenez bemutatója segítette, aki az AstroAndalus asztroturisztikai ügynökség vezetőjeként újszerű javaslatokkal segítette a partnerek elképzeléseinek összhangba helyezését. 

A fejlesztési ötletek kapcsán a jövőbeni együttműködési lehetőségekről is tájékozódhattak a résztvevők Alexis François előadásának köszönhetően, aki az Interreg Europe Program Közös Titkárságának képviseletében mutatta be a program eddigi eredményei és a jövőben várható kereteket.

A konferenciát színesítette még az a fotókiállítás, mely a partnerrégiók mindegyikét bemutatva összesen 18 csodálatos, a sötét és csillagos égboltot ábrázoló képet tárt a közönség elé, s a debreceni rendezvény biztosított teret a győztes kép (Peter Tulner: Tejút Lauwersoog felett) kiválasztásához.

Peter Tulner győztes képe (Hollandia)

A projekt eredményeinek fényében kijelenthető, hogy köszönhetően az elmúlt évek együttműködésének, a partner régiókban megvalósított számos pozitív példa megismerésének és meghonosításának, egyre nagyobb az igény arra, hogy a zavartalan éjszakai sötét égbolt kincsét jelentős potenciálnak tekintsék az ökológiai, rekreációs és oktatási célú hasznosítás vonatkozásában is. 

A Night Light projekt egyértelműen jelentős hozzáadott értéket biztosított a legmegfelelőbb megoldások megtalálásához, és azoknak az egyes partnerrégiók sajátos körülményeihez történő igazításához.

Mindez pedig a lakosság magasabb szintű életminőségét, a rendelkezésre álló természeti erőforrások fenntarthatóbb kiaknázását eredményezi, miközben lehetőséget nyújt az ezen értékeket élvező és használó polgárok ismereteinek bővítésére és tudatosságának, felelősségének erősítésére is.

E gondolatokkal ért véget a Night Light projekt debreceni zárórendezvénye, melynek legfőbb üzenete a témát érintő közös munka folytatásának igénye volt.

A Night Light projekt nemzetközi és hazai szakemberei

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: