Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Közművelődési szakembereket avattak a hétvégén

A Nemzeti Művelődési Intézet egy éve indította országos Közművelődési, Képzési és Foglalkoztatási Programját, melyben ötven hajdú-bihari szakember szerzett közép-, illetve felsőfokú végzettséget a közművelődés területén.

A záróünnepséget november 27-én rendezték Debrecenben, a Vojtina Bábszínházban, ahol Angyal László megyei igazgató úgy fogalmazott, a közművelődés területén dolgozó szakembereknek az a feladatuk, hogy segítsék a településeken a közösséggé válás folyamatát. Mint mondta törvényi előírás, hogy minden településen legyen legalább egy közművelődési szakember.

Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke köszöntőjében azt mondta, bár a résztvevők a tanfolyamot elvégezték, de a java még csak most kezdődik. A közművelődés szervezésében ugyanis mindig ki kell találni valamit újat, s ezért is szép ez a feladat.

(fotók: haon.hu)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: