Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Dupla ünnep volt Hajdúnánáson

Amellett, hogy meggyújtották a harmadik gyertyát a település adventi koszorúján, Városnapot is ünnepeltek december 12-én.

Győztes szabadságharca után Bocskai István, Magyarország és Erdély választott fejedelme 1605. december 12-én, Korponán adta ki azt az oklevelet, melyben több más település mellett Nánásnak is városi rangot adott, az ide telepített katonáit, a hajdúkat pedig kollektív nemesi szabadsággal adományozta meg. Erről emlékezik meg ezen a napon minden évben a város. 

Az ünnepi programok a Bocskai szobornál kezdődtek koszorúzással egybekötött megemlékezéssel, ahol Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is megosztotta ünnepi gondolatait a résztvevőkkel. Az ezt követő rendhagyó testületi ülésen pedig Szólláth Tibor polgármesternek átnyújtotta a megyei önkormányzat által készíttetett jelképet, a Bocskai István korabeli szablya hiteles másolatát, mely a térségi identitás, a térséghez kötődés erősítésének, a hajdú-bihariak összetartozásának szimbóluma. 

Az ülésen városi kitüntető díjakat is átadtak.

(fotó: dehir.hu)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: