Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Idén utoljára ült össze a megyei önkormányzat közgyűlése

A testület tizenkét napirendi pontot tárgyalt és Bocskai szablyákat is átadtak.

A képviselők többek között tájékoztatót hallhattak a megye mezőgazdaságának 2020-2021. évi helyzetéről, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának idei tevékenységéről. Szólláth Tibor, a szervezet elnöke elmondta, hogy az említett időszakban megyénkben a hasznosított szántóterület mintegy 60 %-ában termesztettek gabonaféléket; a vetésterület két legjelentősebb növénye az őszi búza (47,9 ezer ha), valamint a kukorica (101,3 ezer ha). Hozzátette, hogy mind a 2020. évi, mind pedig a 2021. évi terméshozamot nagyban befolyásolta az egyre szélsőségesebbé és kiszámíthatatlanná váló időjárás, és ennek áldozatai a gyümölcsösök is; a tavaszi fagykárok országszerte és megyénkben is jelentős károkat okoztak. Az állattenyésztés tekintetében pedig hangsúlyozta, hogy a megye súlya az ország állatállomány, és az állattenyésztéshez kapcsolódó agrártermékek előállításában is kiemelkedő. Az erdőgazdálkodás vonatkozásában pedig elmondható, hogy a megyében 900 hektár erdőtelepítés valósult meg az elmúlt évben, melynek egyharmada akác, és több, mint felét az őshonos kocsányos tölgy, valamint az idegenhonos vöröstölgy teszi ki. Szólláth Tibor a kamara működésével kapcsolatban a partneri együttműködések fontosságát is hangsúlyozta. Mint mondta, a Debreceni Egyetemmel rendkívül jó kapcsolatot ápolnak. Az agrároktatás, a kutatásfejlesztés és innovációs tevékenységek összehangolt erősítése mind a NAK, mind az egyetem számára fontos célkitűzés, melyek hozzájárulnak a mezőgazdaság előremozdításához. A kamarai szolgáltatások között a falugazdász hálózat koordinálását, valamint a szakképzési feladatokat is kiemelte. 


Egy másik beszámoló által a Vidékfejlesztési Program keretében az átmeneti években (2020-2021) benyújtott pályázatok megyei eredményeit is megismerhette a képviselőtestület. Szigeti Szabolcs, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályának vezetője elmondta, hogy a 2021-2027 közötti időszakban rekordösszeg, 4.260 milliárd forint áll rendelkezésre ezen a területen. 2021-2022-re 1.529 milliárd forint új forrást biztosít a kormány és a 2021-ben eddig megjelent új pályázatok összértéke 1.031 milliárd forint. Ez az összeg december 31-ig eléri az 1.100 milliárdot. A megye 2020-2021-ben 150 milliárd forintra pályázott, ez az önrészekkel együtt mintegy 300 milliárd forintos fejlesztést hozhat Hajdú-Biharba. A Hajdú-Bihar megyei gazdák az év elmúlt 11 hónapjában összesen 71 milliárd forint agrártámogatásban részesültek. 

A megyei önkormányzat tulajdonában álló Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2021. évi munkájáról szóló előterjesztést is elfogadta a testület. Korbeák György ügyvezető ismertetője alapján a különböző hazai ágazati operatív programokra, illetve a hazai forrásból finanszírozott pályázati felhívásokra az ügynökség összesen 173 darab pályázatot készített el és nyújtott be a 2021. évben, emellett 273 darab folyamatban lévő projekt menedzsment-feladatait látta el. 

A december 17-i közgyűlés előterjesztéseit, beszámolóinak részletei: 

https://hbmo.hu/CPage.aspx?key=676

A napirendi pontok megtárgyalása mellett emléktárgyat is átnyújtottak. A megyei önkormányzat egyik projektjének keretében Bocskai fejedelem korabeli magyar szablya hiteles másolatait készíttette el. A szablya a hajdú-bihariak összetartozását, napjainkban pedig a jelen és a jövő kihívásaival való közös szembenézésünket is jelképezi, vagyis azt, hogy csak együtt lehetünk erősek és sikeresek. A megyei önkormányzat a szablyát hajdú-bihari településeknek, valamint együttműködő partnereinek ajándékozza közös örökségünk szimbólumaként. Ennek jegyében Pajna Zoltán elnök a közgyűlésen résztvevő szervezetek képviselőinek is átnyújtotta az emléktárgyat.

Dr. Dobi Csaba, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzati Hivatal jegyzője is átvehette a Bocskai szablyát

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: