Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Berettyóújfaluban folytatta állásbörze-sorozatát a megyei önkormányzat

A látogatók közvetlenül beszélgethettek a cégek képviselővel, információkat gyűjthettek a munkaadók elvárásairól, a vállalatok képviselői pedig számos potenciális munkavállalóval találkoztattak.

A február 23-i rendezvényt a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban tartották, ahol Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő beszédében üdvözölte a megjelent kiállítókat és külön is hangsúlyozta a jelenlévő szakképzési centrum szerepét. Mint mondta, ezek az intézmények sorra kötik az együttműködési megállapodásokat a nagy cégekkel, vállalatokkal, hiszen a szakképzés a piaci igényekhez alkalmazkodik, a centrumok ehhez mérten építik fel működésüket. 

Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere azt mondta, a mai nap célja, hogy a munkát keresők és a munkát kínálók egymásra találjanak. Szerinte az elmúlt évek fejlesztéspolitikájának is köszönhető, hogy megvalósulhat ez a rendezvény, hiszen nemcsak megyei, hanem megyén túli cégek is képviseltetik magukat. 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke úgy fogalmazott, a megyei önkormányzat és a településvezetők közötti fejlesztési együttműködések célja az itt élők minőségi életét biztosító szolgáltatások megvalósítása. Ide tartozik a munkalehetőség, a biztos egzisztencia megteremtése is. Úgy véli, fontos, hogy az iskolások időben kapják meg azokat az információkat, amelyek segítenek majd nekik a pályaválasztásban és időben sajátítsák el a megfelelő a készségeket és képességeket annak érdekében, hogy évek múlva álláskeresőként tudják magukat ajánlani. 

Korbeák György, a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, egy ilyen állásbörze alkalmával könnyebben találhatnak egymásra a felek. Az álláskeresők tippeket, ötleteket is kaphatnak akár önéletrajz megírásához is, de például az ügynökség pályázatokat is tud ajánlani többek között vállalkozóvá válási támogatással kapcsolatban.

A megyei önkormányzat tulajdonában álló Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program „Hajdú-Bihar megyei foglalkoztatási megállapodás, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés” című pályázata keretében valósítja meg az állásbörzéket, a konzorciumi partnerek (Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat) részvételével. A 2016-ban kiírt és idén márciusban záruló kiírásban 1,635 Mrd forint állt rendelkezésre és a pályázat kiemelt célja volt, hogy a megyében élő emberek képzettségi szintje, foglalkoztathatósága javuljon, ezáltal pedig javuljon a vállalkozások termelékenysége, hatékonysága. Ezen célok megvalósításának segítésére jött létre a megyei Paktumiroda, melynek átfogó tevékenysége (vállalkozói adatbázis létrehozása, fórumok szervezése, befektetés-ösztönzési kisfilm készítése, helyi termékek népszerűsítése, társadalmi célú szervezetek ösztönzése stb.) révén bővült a megyei foglalkoztatottság és nőtt a megyében élők képzettségi szintje. A programba összesen 1644 főt sikerült bevonni, ők munkaerőpiaci szolgáltatásban, képzési támogatásban, bérköltség támogatásban, vállalkozóvá válási támogatásban vagy lakhatási támogatásban részesültek. 

A Paktumiroda szerepet vállalt a helyi paktumok (Sárréti, Berettyóújfalu-Derecskei, Dél-Nyírségi, valamint Észak-Hajdúsági paktum) sikeres működésében is. Ennek köszönhetően megyei összesítésben 3558 fő került be a mintegy 4,4 milliárd forint keretösszegű programba. 

A megye 4 településén valósulnak meg az állásbörzék: az első helyszín február 17-én Hajdúsámson volt, Berettyóújfalu után pedig március 3-án Hajdúböszörmény, március 7-én pedig Püspökladány ad otthont a rendezvénynek. Az állásbörzéken összesen mintegy 100 megyei kis- és középvállalkozás mutathatja be tevékenységét és mérheti fel a helyi és térségi munkaerőpiaci lehetőségeket. 

A belépés mindenhol ingyenes és a hatályos jogszabályoknak megfelelően történik!

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: