Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Ez már a tizedik

Debrecenben is megnyílt az Áldozatsegítő Központ.

A hivatalos átadót február 15-én tartották. A Megyeháza Árpád termében rendezett ünnepségen Varga Judit igazságügyi miniszter azt mondta, az országos hálózat kiépítése a vártnál jobban halad. Budapest, Miskolc, Szombathely, Pécs, Szeged, Kecskemét, Veszprém, Szolnok és Nyíregyháza után már Debrecenben is van hova fordulniuk a bűncselekmények áldozatainak. Hozzátette, az állam kiemelt feladata, hogy a bűncselekmények okozta anyagi, erkölcsi és lelki károkat csökkentse, enyhítse és a lehetőségekhez mérten azokat felszámolja. Ezek a központok arra szolgálnak, hogy az oda betérő áldozat számára egy testreszabott, azonnali és hatékony segítséget nyújtson. Mint mondta, a cél az, hogy minden megyeszékhelyen legyen ilyen áldozatsegítő központ.

Papp László polgármester pedig hangsúlyozta, a bűnügyi statisztikák alapján az elmúlt 10 évben Debrecen óriásit lépett előre a közbiztonság terén. Míg 2010-ben több mint 21 ezer bűncselekmény történt a városban, addig 2020-ban ennek már csak egytizede.

A korábban megnyílt nyíregyházi központ koordinátora, Jászai Áron átadta a stafétát debreceni kollégájának, Jakab-Elek Anikónak.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat képviseletében Pajna Zoltán elnök vett részt az eseményen. 

Az együttműködési megállapodás aláírása után leleplezték a Tímár utcai épületet.

(fotók: dehir.hu)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: