Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Alapkőletétel volt Görbeházán

A településen galambvágóhíd és feldolgozó üzem épül.

A március 23-i ünnepségen Nagy István agrárminiszter is részt vett, aki beszédében hangsúlyozta, az agrártárca elsődleges célja a sokszínű agrártermelési szerkezet megőrzése.

Elmondta, hogy 2018 decemberében hirdették meg a „Szárnyaló gazdaság” Nemzeti Húsgalamb Programot, mely komoly fellendülést jelentett az egész ágazat számára. Azóta további pályázati programokat is kidolgoztak, 2019 óta pedig a haszongalamb vásárlásához is nyújtanak hozzájárulást, évi mintegy 50 millió forint összegben. Idén is lesz kiírás, melyre április 1. és 8. között lehet jelentkezni. 

Barabás János, a cég tulajdonosa az eseményen elmondta, hogy az üzemi termelés beindulása után 10-15 főnek biztosítanak majd munkát. 

Ale Erika, Görbeháza polgármestere üdvözölte a – várhatóan két év múlva elkészülő – beruházást és hozzátette, a településen van egy galambfarm is, így ez a fejlesztés a piacra jutást, a termelés gazdaságosságát segíti.

A Görbeházi Galamb Tenyészcentrum vágóhídja és feldolgozóüzeme a Vidékfejlesztési Program segítségével valósul meg, a beruházás összértéke pedig csaknem félmilliárd forint. 

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat képviseletében Tasi Sándor alelnök vett részt az eseményen. 

(fotó: haon.hu)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: