Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Épülhet a kerékpárút Polgár és Tiszaújváros között

A 22 km-es szakasz európai uniós forrásból és kormányzati támogatással valósulhat meg több, mint 400 millió forintból.

Március 9-én, a beruházás ünnepélyes alapkőletételén Tóth József, Polgár polgármestere elmondta, hogy a kerékpárút megépítésével kapcsolatban több, mint tíz éve kötött együttműködési megállapodást a két település, majd az elképzeléshez a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban pályázati forrást is sikerült találni. Az előkészítés azonban hosszú időt vett igénybe, de végül külső segítséggel és kormányzati támogatással sikerül elkezdeni a munkát. Ezért külön köszönetét fejezte ki a megyei önkormányzatnak, az országgyűlési képviselőnek, valamint a Pénzügyminisztériumnak, kiemelten a jelen lévő Szabó Csaba főosztályvezetőnek. 


Dr. Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere az eseményen úgy fogalmazott, a két város között ingázó munkavállalók dolgát könnyíti majd meg a bicikliút, de a turizmus szempontjából is fontos ez a beruházás. Elmondta továbbá, hogy Tiszaújváros első körben nem nyert forrást, de egy később megjelent, közútfejlesztésről szóló kormányrendeletnek köszönhetően lesz lehetőség arra, hogy Tiszaújváros és a megyehatár között megépüljön a kerékpárút. 


Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is részt vett az ünnepségen, aki közölte, az előző időszak tervezésekor egy nagyon jó együttműködés alakult ki a településsel, minden Polgárt érintő fejlesztést támogatott a megyei közgyűlés és a magyar kormány is. A jövőre nézve is biztosította támogatását a tervezett beruházásokkal kapcsolatban, de mint mondta, a sikerhez továbbra is szükség van a helyi önkormányzat, a helyi közösség, a civil szervezetek, a megyei közgyűlés, az országgyűlési képviselő és a kormányzat közötti együttműködésre. 


Dr. Tiba István, a térség országgyűlési képviselője ezután megerősítette, hogy a mai nap példa arra, hogy világnézettől függetlenül is nagyon jól lehet együtt dolgozni, hiszen a döntéseknél mindig a lakosság érdekeit tartják szem előtt. 

Ifj. Szilvási András, a kivitelező cég ügyvezetője ígéretet tett arra, hogy határidőre, első osztályú minőségben adják majd át a kerékpárutat.

Az alapkő alá helyezett időkapszulába egyebek mellett a helyi lap, a projekt leírása és sajtóközleménye is belekerült. 


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: