Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Fontos a történelmi tanulságokból meríteni

Március 15-én Nádudvaron is koszorúzott a megyei önkormányzat.

A település a művelődési házban, ünnepi műsor keretében emlékezett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulójáról. 

Maczik Erika polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: „Béke csak annak jár, aki képes magát megvédeni, képes az érdekeiért kiállni – jól tudták ezt a márciusi ifjak is.” Hozzátette,  a nádudvariaknak azonban nem csak ez a mondat maradt örökségül, ugyanis Kállay Ödön, a nádudvari választókerület országgyűlési képviselőjének neve elsőként szerepel a Hambsburg-ház trónfosztását kimondó Függetlenségi nyilatkozat lapján. Tette és későbbi életpályája példája lehet az elvei mellett végsőkig kitartó politikusainknak. Maczik Erika úgy fogalmazott: „Minden korban fontos a történelmi tanulságokból meríteni. Tudatosítanunk kell magunkban és a jövő nemzedékében is, hogy a béke, a szabadság, a biztonság és a jólét nem természetes, nem magától értetődő állapotok, hanem olyan értékek, amelyekért minden nap meg kell küzdeni.”

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke beszédében a nemzethez való kötődés fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta: „ Az elmúlt ezer év, mióta itt vagyunk a Kárpát-medencében, rendkívül csodálatos közösséget hozott létre, mely mindig felül tud kerekedni a küzdelmeken, nehézségeken. Hiszen magyarként van egy közös értékrendünk, egy közös identitásunk, vannak keresztény hagyományaink és ez mind összeköt bennünket. Éppen ezért fontos, hogy szokásainkat átadjuk a jövő generációinak is.” Hozzátette, az első és legsikeresebb szabadságharcunk a Bocskai-szabadságharc volt, mert a magyar nép már akkor is tudta, hogyan kell a saját érdekeit képviselni. Pajna Zoltán ezután átnyújtotta a településnek az összetartó közösséget is szimbolizáló Bocskai-szablyát, mely Nádudvar címerében is feltűnik.  A megyei önkormányzat által készíttetett ereklyét a szervezet a megyei településeknek, valamint együttműködő partnereinek adományozza. A Bocskai fejedelem korabeli magyar szablya hiteles másolata a hajdú-bihariak összetartozásának szimbóluma, a közös örökségünk, múltunk és hagyományaink jelképe.

Az ünnepségen városi kitüntetéseket is átadtak, végül koszorúzással zárult a megemlékezés. 

Mások mellett K. Nagy Zsolt fazekas is kapott elismerést. 

További fotók az ünnepségről: 


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: