Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Megszépült az önkormányzati hivatal Tetétlenen

A 30 millió forintos belügyminisztériumi támogatásból felújított épületet március 25-én adták át.

Az ünnepségen Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta, az utóbbi években több köz- és egyházi épület is megújult a településen. Köszönhető ez a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak, valamint a kormányzati támogatásoknak is. 


Borbélyné Fülöp Hajnalka polgármester részletesen is bemutatta a beruházást. Elmondta, hogy a hivatal teljes körű felújításon esett át, három hónap alatt nyerte el új formáját. A  belső munkálatok során hat új irodát hoztak létre, az ügyféltér és a szociális helyiségek megújultak, valamint energetikai korszerűsítést is végeztek. 


Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke gratulált a beruházáshoz, majd Tetétlennek is átnyújtotta a helyi identitás jelképét a Bocskai-szablyát. Az ereklyét a megyei önkormányzat azzal a céllal készíttette, hogy a hajdú-bihariak összetartozását szimbolizálja, ezért a szervezet minden településnek adományoz egy emléktárgyat. 


hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: