Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Tornacsarnokot avattak Esztáron

A mintegy 400 millió forintos beruházás kormányzati támogatásból valósult meg.

A 860 négyzetméter alapterületű sportközpont nagyrészt a helyi általános iskolások testnevelés-oktatását segíti, de rendezvények lebonyolítására is alkalmas. 

A március 30-i átadón Szécsi Tamás polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: minden oktatásra fordított forrás kitörési lehetőség a helyieknek. Elmondta, hogy nemrég az általános iskola egyik telephelyének energetikai korszerűsítése is megtörtént.

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő is részt vett az ünnepségen, aki azt mondta, a magyar kormány támogatja az egészséges életmódot, a sportoláshoz megfelelő infrastrukturális hátteret pedig igyekszik megteremteni. Hangsúlyozta, hogy a választókerületében több hasonló fejlesztés megvalósult, például tornaszoba épült Nagyrábén, Derecskén tanuszodát avattak, és Konyáron is létrehoztak egy sportközpontot. Kiemelte, hogy a kormány kiemelten támogatja a vidéket. Csak a Magyar Falu programban három év alatt 3 milliárd forint támogatást kapott a térség, melyből különféle, egyebek mellett intézményi fejlesztések valósultak meg. 

Majosi Pálma, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója a mindennapos testnevelés fontosságát hangsúlyozta. Hozzátette, a helyi diákok eddig is kimagaslóan teljesítettek a sport területén, a jövőben pedig így még több lehetőségük lesz a felkészülésre. 

Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is jelen volt az eseményen, aki elmondta, hogy a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programban több mint 220 fejlesztés valósul meg. Országszerte épülnek az esztárihoz hasonló tornacsarnokok, tanuszodák, sportlétesítmények.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Bulcsu László alelnök képviselte a rendezvényen. 


(fotók: FB)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: