Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Mesés nyár vár a hajdú-bihari gyerekekre

Gyermekszínházi előadásokat szervez a megyei önkormányzat – az első állomás Hajdúszoboszló volt, ahol Süsüvel találkozhattak a kicsik.

Mint ismert, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat „A hajdú hagyományok nyomában” című projektje korábban támogatást nyert a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program „Megyei identitás erősítése” elnevezésű témakörben. Ennek keretében tavaly és idén összesen 41 alkalommal szervezett megyeszerte színvonalas és díjmentes színházi előadásokat, ezekkel a programokkal is hozzájárulva a közösség fejlődéséhez, a közösségi, térségi identitás, az adott településhez kötődés, az egymás iránti felelősségtudat erősítéséhez.  

Idén a gyerekeknek is szeretne kedvezni a szervezet, ezért gyermekszínpadi előadásokat is bemutatnak a megyében, előreláthatóan 31 településen.  

Ennek első állomása Hajdúszoboszló volt május 29-én, amikor a „Süsü a sárkány” című mesejátékot tekinthették meg a Pesti Művész Színház előadásában. Az előadás előtt Bulcsu László, a megyei önkormányzat alelnöke tájékoztatójában elmondta azt is, hogy nagyon színes a repertoár, a közeljövőben rengeteg előadás közül lehet majd válogatni, mint például a Mosó Masa mosodája, A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Vitéz László csodaládája, A három kívánság, Ágacska, Makrancos Kata, Erdők könyve és még sorolhatnánk.

 

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: