Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Letették a BMW-gyár alapkövét Debrecenben

A gyáregységnek kulcsszerepe lesz az elektormobilitásra átállásban is.

A június 1-jén tartott ceremónián Hans-Peter Kemser, a debreceni BMW-gyár vezérigazgatója beszédében azt mondta, ez az egység a BMW Csoport életében mérföldkő a fenntarthatóság, a hatékonyság és a digitalizáció tekintetében.

Papp László polgármester úgy fogalmazott: „A lehetetlenre vállalkoztunk, de sikerült. A BMW újraértelmezi az autógyártást, mi pedig újradefiniáljuk Debrecent.” Hozzátette, büszke arra, hogy globálisan a legjobb 10 tőkemozgató város között tartják számon a hajdú-bihari megyeszékhelyt. 

Milan Nedeljković, a BMW Group elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, Debrecen tökéletes helyszín és kulcsszerepe lesz az elektormobilitásra átállásban, 2025-ben itt valósul meg a cég új gépjármű-architektúrája, a Neue Klasse, ami óriási előrelépés lesz, mindemellett kiemelt cél a CO-mentesség, a fenntarthatóság is. Elmondta, hogy csaknem 1milliárd eurót fektetnek be a debreceni gyárba, évente 150 ezer új gépkocsit terveznek gyártani, valamint ezer új munkahelyet hoznak létre. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében kiemelte, a magyar gazdaság gerincoszlopa az autóipar. Szerinte a 400 milliárd forintot meghaladó beruházással Debrecen nemcsak Kelet-Magyarország, hanem az egész magyar autóipar, hazánk hosszútávú gazdasági növekedését is biztosítja.

 

A gyár alapkövét Hans-Peter Kemser, Papp László, Milan Nedeljković és Szijjártó Péter tette le.  Az ünnepségen a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Pajna Zoltán elnök képviselte.

(fotó: dehir.hu)

hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: