Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Ünnepelt Derecske

Bocskai-szablya, kitüntető díjak sora, megannyi fellépő és sok-sok program várta a helyieket.

Június 25-én, Derecske Város Napján Bordán Szabolcs polgármester köszöntötte a település főterén ünneplő helyieket, valamint a Derecske lengyel testvértelepüléséről, Kosiceből érkező vendégeket. Hangsúlyozta, a városnak dicső történelmi múltja van, mely nem veszhet homályba, ezért fontos, hogy a jövő generációja is ismerje azt. Hozzátette: ugyanakkor a jövőre is gondolni kell, kell, hogy legyen mindig célunk. Derecske szempontjából a legfőbb cél, hogy javuljon a város népességtartó képessége, legyen vonzó a fiatalok számára. 

Az ünnepségen a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzatot Bulcsu László alelnök képviselte, aki Derecskének is átnyújtotta a megyei identitást, a hajdú-bihariak összetartozását jelképező Bocskai-szablyát. Beszédében úgy fogalmazott: „A valahová való tartozás a mai forrongó világban a legnagyobb biztonság. Bihar vármegye, Biharország, az ősi fészek jelenti itt a biztonságot. Rólunk szól, a miénk, nem adjuk másnak.“ 

Bordán Szabolcs

Bulcsu László



hirek_categories: Események, rendezvények hirek_categories: Felhívás hirek_categories: Közérdekű közlemények hirek_categories: Önkormányzat hirek_categories: Választás post_categories: Események, rendezvények
Megosztás: